Huszonnégy vereséget követően végre megtört a jég április 30-án, a Százhalombatta NB I-s férfi együttese nem kapott ki soros ellenfelétől, a Szigetvártól.
Igaz nem is nyert, de az előzmények ismeretében a 25-25 arányú döntetlen győzelemmel felérő eredmény, pláne ha figyelembe vesszük, hogy a battai csapat többször is hátrányból állt fel, és finoman szólva sem kényeztették el a bírók. A Sótonyi László által irányított gárda oroszlánként küzdött, és ezt a szurkolók is megérezték, régen hallott hangerővel buzdították kedvenceiket. Az első félidő 11-10-s szigetvári vezetéssel zárult, a második játékrész közepén pedig háromgólos, 20-17-s előnnyel rendelkeztek a vendégek. A mieink azonban lelkesen kézilabdáztak, és feltűnően szívósan védekeztek (hátul különösen Tuba Kovács Ervin és Milan Kuzman teljesített jól, elől Balázs Tibor vitte a prímet). Az akarásnak és a fegyelmezettségnek köszönhetően a battaiak 20-20-nál utolérték a baranyaiakat, és innentől kezdve hihetetlenül izgalmas csata következett. A két együttes legutóbbi párharcakor (még Molnár József ült nálunk a kispadon) Zádori László tanítványai éppen két góllal győztek. Most a mieink 20-22-s állásból is visszakapaszkodtak, és egyenlítettek. Ezúttal valóban nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy meg is nyerjék ezt a létfontosságú találkozót. Nagy kár, hogy ez nem sikerült, mert még nagyobb lökést adhatott volna a rájátszásból hátralévő alsóházi rangadókra. A matematikai esély így is megmaradt a bennmaradásra. Ez a halvány reménysugár végképp kialudt a Honvéd-Hargitától elszenvedett 26-23 arányú vereséget követően. A battai kézilabdacsapat kiesett az első osztályból.
Szégyenkeznie az utolsó hazai meccsen pályára lépőknek nem kell, mert maximálisan hajtottak, és időnként szó szerint csúsztak-másztak azért, hogy legyőzzék a solymáriakat. Drámaian szoros és peches volt a végjáték. A sors kegyetlen fintora, hogy épp az ex-százhalombattai edző, Hemela Zsolt csapata adta meg a kegyelemdöfést. Vlagyimir Golovin és társai alulmaradtak, de emelt fővel, sportemberekhez méltóan. Ilyen búcsút várunk tőlük két záró, idegenbeli mérkőzésükön is.