Százhalombattán rendezi meg évadnyitó versenyét április 25-én és 26-án a Magyar Motorsport Szövetség.
A trialmotor-bajnokságon kismotorokkal vesznek részt a versenyzők, gyorsaságról nincs szó, aránylag kis területen ügyességben mérik össze tudásukat az indulók. Elsősorban terepfeladatok lesznek, a versenypályát most alakítják ki a Damjanich úttól a kiserdőbe vezető fasor mentén.
Rigó Károly, a verseny főszervezője elmondta: városunk tizenegyedik alkalommal ad helyet a versenynek, régebben a csónakháztól indult a mezőny, de ebben az évben technikai okok miatt áthelyezték a start helyszínét. Három –élsport, utánpótlás és tömegsport – kategóriában és több szinten nevezhetnek be a résztvevők, akik pontozólapot kapnak, és több állomáson oldanak meg feladatokat, amelyeket az ottani bírók értékelnek majd.
Április 25-én, szombaton 12 órakor, vasárnap pedig 10 órakor indulnak a futamok. Várhatóan mintegy harminc magyar versenyző lesz jelen, emellett nagy számban érkeznek Szlovákiából is, mert a battai rendezvényen elért eredmények beleszámítanak a szlovákiai bajnokságba. Külön érdekesség, hogy jelen lesz Vlado, a szlovák bajnok, emellett a rendezvényre elhozzák a szövetség gyakorló motorjait, amelyeket akár ki is próbálhatnak a helyszínen az érdeklődők.