Országos Egyéni Párbajtőr Versenyt rendezett az SZTC vívó szakosztálya március 28-29-én a százhalombattai 1-es iskola tornatermében.
A versenyen 10 egyesület 46 versenyzője indult Bambi, gyermek és felnőtt kategóriában, mindkét nemben. A hat versenyszámból az SZTC párbajtőrözői két aranyérmet szereztek. A rendezvény díszvendége dr. Fenyvesi Csaba olimpiai bajnok volt.
Az első helyezettek kupát és érmet, az első nyolc helyezett érmet vihetett haza. A díjakat Szabó Zoltán, az ifjúsági és sportbizottság elnöke, Kovács István, az SZTC elnöke és Vida János, a Magyar Vívószövetség főbírája adta át.
Legjobb SZTC eredmények:
Gyermek fiú – I. Buta Levente, IV. Háromfai Balázs
Felnőtt női – I. Flosznik Zsuzsa
Gyermek leány – IV. Pozsgai Zsófia, aki élete első versenyén szerezte meg az értékes IV. helyet.
Márka István, az SZTC vívó szakosztályának elnöke jól szervezettnek és eredményesnek értékelte az év első versenyét, és azt reméli, hogy a többi megmérettetésen is jól fognak szerepelni versenyzőik.