Sikeres díjugratók kerültek ki a keze alól, de a százhalombattai Gróf Sándor Móric az első egyesület, amit a sajátjának tekinthet. Már az elnevezésére is rendkívül büszke, mivel Sándor Móricot a magyar lovassport emblematikus figurájának és személyes példaképének tartja. Igaz, a grófból nem lett világhírű sportoló, de csak azért nem, mert nem a hivatalos versenyek, hanem a fogadások, a kunsztok a lovas virtus jelentették számára az igazi kihívást.  

Amikor Domokos Tamás a ’70-es évek elején a pomázi lovas klubba került, ezzel együtt összesen három lovarda működött a fővárosban és annak vonzáskörzetében. Pomázon azok a tisztek tanították a jelentkezőket, akik annak idején a ’30-as években alapított magyar királyi lovagló és hajtó tanárképző intézetében végeztek Örkénytáborban, Táborfalván. A legendás iskola a hadsereg tulajdona volt, a tisztek közül is csak a legjobb díjugratók, díjlovasok és fogathajtók kerülhettek oda. A kiváló környezetben a magyar lovas iskola legjobb hagyományai alakultak ki, Örkénytábor a világ legkiválóbb lovas intézményeinek egyike volt.

Innen kerültek ki Domokos Tamás mesterei és példaképei, Kókay Pál huszár ezredes díjlovas, aki a berlini olimpián is részt vett, Hegedűs Gábor, illetve Magasházy Dénes, aki Horty Miklós első szárnysegédjének a fia volt.

A ’70-es években prosperáló pomázi lovas klub nemcsak kiváló oktatókkal, hanem a Petőfi Termelő Szövetkezetnek köszönhetően csodálatos területtel és lóállománnyal is rendelkezett. Később az Óbuda tsz átvette, majd megszüntette a lovardát, és a szakemberek szétszóródtak az országban.

Domokos Tamás Kerepestarcsára került, ahol 1984-ben az ő szakmai irányításával hozták létre az első magyar magánlovardát. Ekkorra már felvételt nyert a testnevelési főiskola szakedzői szakára, és díjugratásban versenyzett. Akkoriban is nagyon nehéz volt közel kerülni egy jó sportlóhoz, mégis jobban érvényesült a tehetség, míg most a hatalmas értékű külföldi lovakkal szemben a pár százezer forintot érő lovak esélytelenek. 

Domokos Tamást saját sportsikereinél nagyobb büszkeséggel töltik el tanítványai, például Stróbl Dorottya, aki 13 évesen nála kezdett lovagolni, ma pedig Magyarország kimagaslóan legjobb női díjugratója.

Barátai révén került kapcsolatba a Magyar Kaszkadőr Szövetséggel, aminek köszönhetően a mai napig vállal kaszkadőr feladatokat. Rengeteg filmben szerepelt. Ma is szívesen emlékszik például Sára Sándor Nyolcvan huszárjára, de soknak már a címét sem tudja. Megszámlálhatatlanul sokszor zuhant a földre vágtázó lóról, legutoljára Koltay Gábor szent Korona című filmjében, de sokszor kapott statisztaszerepeket is, utoljára a Szabadság, szerelemben.  Andrew Vajna meg is jegyezte róla és a kollégájáról: nem túl fiatalok ezek a kaszkadőrök, remélem, nem öregurasan esnek majd el! Feladatuk az volt, hogy fussanak, majd – miután megsebesültek – elterüljenek a márványlapokon. Hétszer egymás után ismételték meg a zuhanást, ami nem maradt számára kellemes emlék.

Ezzel együtt nagyon szerencsésnek tartja magát, mert egész élete során csupán egyetlen baleset érte. Egy középkori lovagi tornabemutatón hirtelen megugrott a lova, feldobta a levegőbe, és amikor leesett, kicsavarodott a térde. Másfél évig sántított, de nem ment orvoshoz, kerékpározással hozta rendbe a lábát. Még gyerekkorában történt, hogy egyetlen karcolás nélkül megúszott egy hatalmas zuhanást egy magas diófáról. Azóta biztos benne, hogy nem érheti baj, nem sérülhet meg. 

A Szent Korona forgatása alatt a rajongásig megszerette Franco Nerot. Hihetetlenül intelligens, tisztességes embert ismert meg benne, akiből hiányoznak a sztárallűrök. Egy jelenet rögzítésekor például legalább egy órát feküdt a földön a legkeményebb hidegben, miközben Domokos Tamás és egy másik kaszkadőr – mint filmbeli testőrei – lóháton keringtek a közvetlen közelében. Az egyik ló rálépett a színész lábára, mire ő felüvöltött a fájdalomtól. Mindenki nagyon megijedt, Koltay Gábor azonnal mentőt akart hívni, de Franco Nero elhárította a segítséget, és egyetlen zokszó nélkül folytatta a jelenetet. 

A Színház és Filmművészeti Főiskolások közül Kovács Titusz volt Domokos Tamás legkedvesebb tanítványa és barátja. A fiatal színész a Yerma című film spanyolországi forgatásán nem kért kaszkadőrt, hanem maga ugratott át egy két méter széles, negyven méter mély szakadék fölött. Hazatérve azt mesélte mesterének: nem az járt a fejében, hogy mennyi pénzt fog keresni a filmmel, hanem hogy mit szól majd ő, ha meglátja a felvételen, milyen rosszul tartotta a lábát ugrás közben.

A lovasok kívülálló számára olykor vakmerőnek tűnő világába sosem volt könnyű bekerülni. Most sincs ez másként, de Domokos Tamás a legnagyobb bajnak azt tartja, hogy szinte kizárólag a pénz határozza meg a lehetőségeket. A fiatalok többsége nem feltétlenül rendelkezik azzal a tisztelettel és sportág iránti alázattal, ami nélkül nem létezik igazi sportlovas.
Azt mondja, Százhalombattán megkapja azt a tiszteletet, amit maga is érzett oktatói iránt, engedik érvényesülni szakmai elképzeléseit, és talált néhány gyereket, akiket nagyon tehetségesnek tart. Elsősorban azért, mert hajlandóak tanulni, és mindent félretenni azért, hogy lóra ülhessenek.