Roma konferencia Érden

„Kiút a válságból” címmel roma kisebbségi konferenciát tartottak Érden március 12-én. Az egész napos rendezvény kiemelt témája volt a roma és a többségi közösség közötti ellentétek enyhítése, valamint a munka- és oktatási lehetőségek feltérképezése. A programon részt vett Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter is.
Balog József, az Országos Cigány Önkormányzat elnökhelyettese kiemelte: a helyhatóságok feladata a helyi demokráciát olyan színvonalon működtetni, hogy ne legyenek akkora feszültségek a különböző társadalmi csoportok között, mint például Érden.
Balog Csaba, az érdi cigány önkormányzat vezetője szintén azt hangsúlyozta, hogy a problémákat csak akkor lehet megoldani, ha a helyi politikusok valóban segíteni akarnak, és a lakosság is nyitott. Elmondta: Érden romatanács alakult, és szervezik a roma polgárőröket, akik a nem romákkal együtt fognak dolgozni a bűnmegelőzés érdekében.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák