Az ezeréves múlt, a történelem, és a kulturális hagyományok is arra kötelezik a megyéket, hogy kiálljanak önállóságuk mellett–hangzott el a Megyeházán február 24-én tartott sajtótájékoztatóján.
Négy megye, Pest, Fejér, Veszprém és Zala idén ünnepli fennállásának 1000. évfordulóját. Az önkormányzatok egész éves programsorozattal ünneplik a millenniumot, de ami a legfontosabb, közösen, egymással összefogva mutatják be Magyarországnak és a nagyvilágnak a történelmi és kulturális örökségüket. Az ezer éves múlt és a millenniumi ünnepségsorozat is azt jelzi, hogy nemcsak múltja, hanem jövője is van a magyar megyerendszernek.
A sajtótájékoztatón a négy megyei közgyűlés elnöke ismertette az egész éven át tartó rendezvénysorozat fontosabb állomásait. Dr. Szűcs Lajos Pest megye nevében elmondta, hogy már több mint 100 település jelezte részvételét saját rendezvénnyel a millenniumi ünnepségekben, de a megyei önkormányzat önállóan is szervez programokat. Ide tartozik a február 26-án nyíló világraszóló Lombard reneszánsz kiállítás Szentendrén, a Pest megyei Ki Mit Tud?, a Pest Megye Bora, és a Millennium Bora verseny, valamint az Utazás Kiállítás is. Az évforduló kapcsán a megye vezetése minden településre és minden intézménybe elviszi a millenniumi emlékzászlót is.
Lasztovicza Jenő elmondta, Veszprém megye történelmi vetélkedőkkel, hagyományőrző versenyekkel próbálja a megyei identitástudatot erősíteni. Az elnök bemutatta azt az emlékkönyvet is, amely az Ezer év, ezernyi emlék címet viseli, és ezer oldalból áll. Céljuk a kötettel, hogy minden település vezetője írjon bele néhány gondolatot az évforduló kapcsán.
Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke az összefogás szükségességét hangsúlyozta. Az elnök elmondta, hogy a millenniumi rendezvények nemcsak az ünneplésre, hanem a közösség erősítésére is jó alkalmat adnak.
Dr. Balogh Ibolya, a Fejér megyei Közgyűlés elnöke ezt azzal támasztotta alá, hogy szeretnék megmutatni, a közös értékek, a múlt bemutatása fontos, hiszen kis ország vagyunk, de gazdag kultúrával és sok történelmi emlékkel.
Az egyeztetésen részt vett a két ezeréves város, Szentendre és Visegrád polgármestere is. A települések vezetői csatlakoztak a megyék együttműködéséhez, és szintén számos programmal gazdagítják az egész éves ünneplést. A millenniumi évforduló jelentőségét mutatja, hogy az 1700 fős Visegrád 107 rendezvényt tart 2009-ben a jubileummal kapcsolatban.
A sajtótájékoztatón a vezetők bemutatták azt a kiadványt is, amely részletesen tartalmazza a négy megye millenniumi rendezvényeit.
(dko.hu)