Ütős sport fiataloknak és idősebbeknek

  • img
  • img
  • img

Frédi és Béni óta legendássá vált a kijelentés, hogy „Jó játék a pingpong, mert tűzifára nincs gond”, és ez - a fiatalok kedvéért árulom el - elsősorban arra utalt, hogy a kőkorszaki szakik a labda helyett sokszor inkább az asztalt nyesték, illetve ütötték. A százhalombattai T-vonal Fallabda Sportegyesület Asztalitenisz Szakosztályának versenyzői jóval kíméletesebben bánnak a zöldszínű eszközökkel, modern automata adogatógéppel is rendelkeznek. Egy kedd délutáni edzés közben beszélgettünk Dévay Gyula szakosztályvezetővel.

- Miből futotta az új szerkezetre?
- Még mielőtt bárki is azt gondolná, hogy felvet minket a pénz, előre kell bocsátanom, nagyon sok eszközre lenne még szükségünk, és egy nagyobb teremre is. Ennek a sportágnak ugyanis jóval nagyobb a helyigénye, mint ami itt, a Damjanich utcai 1. Számú Általános Iskolában rendelkezésre áll. Jelenleg azonban ennek is örülünk, minden talpalatnyi helyet, befolyt tagdíjat és adományt nagyon megbecsülünk. Az, hogy sikerült egy ilyen, a korszerű igényeknek megfelelő, állítható szerváló gépet is beállítanunk ide, az annak az eredménye, hogy nagyon spórolósan, megfontoltan, a szakmai szempontok figyelembevételével gazdálkodunk.

- Ha jól emlékszem, egy éve háromezer forint volt a tagdíjuk. Gondolom, alapvetően ebből kell fenntartani magukat
- Jól emlékszik, és azóta sem emeltünk, mert változatlanul azt szeretnénk, ha minél többen jönnének hozzánk pingpongozni Százhalombattáról és a környékről. Tudomásul kell venni, hogy sokak számára még ez az összeg is megterhelő. Annak ellenére sem emeltük a tagdíjat, hogy drágább lett a terembérleti díj, és a sporteszközök sem váltak olcsóbbá.

- Kiket vár elsősorban a T-vonal asztalitenisz-szakosztálya?
- Ha az életkorra gondol, akkor abszolút nincs semmilyen korlát. Rengeteg köztünk a fiatal, de hozzám hasonszőrű, az ötödik iksz közelében, vagy már azon túl lévő játékos is püföli a labdát. Szerintem ez így van jól, arra törekszünk, hogy mindenki játéklehetőséghez jusson. A felnőtteknek legalább olyan fontos a mozgás, mint az ifjak számára. Nálunk az a lényeges, hogy edzett, jó kedélyű játékosok távozzanak egy kellemes, átmozgató tréning végén.

- Jómagam is szeretek pingpongozni, de nem mindig áll a rendelkezésemre asztal, ellenfélről nem is szólva!
- Nálunk mindkettőt megtalálhatja, ha kell, ütőt és labdát is adunk. A napi stresszes munka után igazán jól esik egy kis pötyögés. Az asztalitenisz azért is nagyon hasznos, mert minden testrészt, a lábat, a derekat, a kart és átvitt értelemben a fejet is megmozgatja. Ez egy kimondott észjáték. Ezért is jó, hogy több generáció áll az asztalhoz, mert a fiatalok sokat elleshetnek az idősebbektől.

- Úgy hallottam, hogy azért nemcsak műkedvelők fognak itt ütőt, hanem vannak szépreményű ifjú tehetségeik is.
- Így van! Ilyen például Köbler Tamás, aki újonc kategóriában az országos ranglistán a tizedik helyet foglalja el. Most nincs itt, mert épp Budaörsön nyüstöli az asztalt, ahol erősebb ellenfelekkel szemben is kipróbálhatja önmagát. De nagyon ügyes a tizenhárom éves Tunkel Dávid is, aki már szetteket is hozott a rangosabb versenyeken.

- Nem tart attól, hogy a jobb battai versenyzőket idővel elcsábítják a nagyobb klubok, amelyekben esetleg ideálisabbak a feltételek?
- Ez a világ rendje, és mi senkit sem szeretnénk röghöz kötni. Szerintem nálunk remek a hangulat, de hiba lenne bármiféle adminisztratív akadályt gördíteni az elé, aki az élsport irányába akar továbbmenni. Sőt, Tamás esetében én segítettem, hogy legyenek rangosabb edzőpartnerei is, hogy tovább tudjon fejlődni. Úgy gondolom, hogy aki nálunk egyszer belekóstolt a pingpongba, az később is jó szívvel emlékszik vissza erre, illetve bármikor szívesen lejön ide játszani. Az itt kapott útravaló egy életre elkíséri az ütőseinket, és ez máshonnan nem importálható.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák