2010-től most már biztosan törvény diktálja a 200-as minimum ponthatárt a bachelorba jutáshoz, felsőfokú szakképzésnél azonban marad a 140 pont – mondta Manherz Károly felsőoktatási államtitkártól a Mesterképzések Magyarországon című konferencia nyitóelőadásán, a Felvételi Információs Szolgálat szervezésében.
A jövő bizonytalan, de talán remélhető a bejutási arányszámok csökkenése, ami mégis a legaktuálisabb az a 21 700 férőhely a mesterképzésekben. Az intézmények pályázati úton nyújtották be létszámigényüket, a MAB nagy erőkkel vizsgálódott, majd egy öttagú bizottság felügyelete alatt megszülettek az eredmények, végül pedig kihirdették a 35%-os állami finanszírozású limitet, ezzel megállapították a masterbe bekerülő hallgatók számát – tudjuk meg a részleteket Manherz úrtól. Változás történt azonban a bölcsészettudományi karokon is: négy egyetem együttműködésének köszönhetően módosul a mesterképzés bemeneti követelménye, amely egy maximum 100 pontos közös felvételi rendszerben ölt formát. Ahogyan az államtitkár úr tájékoztat, mozgolódás tapasztalható a tanárképzés területén is, ahol szabályokat hoztak annak érdekében, hogy a bachelor elvégzése után közvetlenül nem kaphat tanárszakos diplomát a diák. Különféle modulokat, gyakorlati félévet építettek az alapképzésbe, amely három év után kiegészül egy úgynevezett mellékszakkal, de ezt megelőzően még egy képességvizsgán is bizonyítaniuk kell a hallgatóknak. Ez a speciális vizsga engedi tovább a mesterképzésbe azon tanulókat, akiknél bebizonyosodik, van esélyük érvényesülni a tanári pályán.
Ám, Barakonyi Károly a Szegedi Tudományegyetem és a Pécsi tudományegyetem tanára szerint a PhD-nél kezdődik a valódi egyetemi szintű oktatás. A korai specializációt, a szakburjánzást hibaként könyveli el, és egy, a globalizáció mentén haladó teljes körű változtatást javasol, amely az egész egyetemi világra kiterjed. Pár évvel ezelőtt az intézményi és hallgatói innováció, valamint a mobilitás, és az EU versenyképessége életre hívta a bolognai folyamatot. Azonban az európai affinitású, európai polgár kinevelés elmaradt, az igények nem találkoztak, az európai piac közel sem releváns a hazaival, amelynek következtében nem valósult meg a felsőoktatás várva-várt forradalma. Barakonyi úr elképzelései szerint az EU követelményeknek megfelelő alapképzésben cél lenne a tudás demonstrálása, vagyis a kemény elméleti tananyag eltolása, és olyan gyakorlati alapismeretek biztosítása a hallgatóknak, amellyel a munkaerőpiacon is megállják a helyüket. Ezzel szemben az uniós elvárásokhoz igazodó mesterképzési rendszer legyen komplex, és bocsássa ki a mindentudó, kiváló kommunikációs és problémamegoldó készséggel rendelkező diplomást. A rendszertervezésben kellene kompromisszumra jutni, ám a megélhetési pánik már elhatalmasodott az intézményeken.
Éppen ezért jó hallani Antal Jánosnak, az Általános Vállalkozási Főiskola főigazgatójának álomirányításról, álomstruktúráról és álomfinanszírozásról szóló gondolatait. Amennyiben ezek előrejelzések lennének, akkor megvalósulhatna a modern globális világhoz érdemben illeszkedő magyar felsőoktatás. De addig is marad a kimeneti feltételek oly mértékű szabályozása, amely mellett ezrével szivároghatnak az intézményekbe a diákok, vagyis a bemeneti támogatás mértéke nő. A középiskolából érkező tanulót a felsőoktatás készen kapja, és ilyenformán nem meghatározható és nem definiálható a minőség fogalma. Azt kellene szem előtt tartani, hogy a fiatalok honnan és milyen előélettel érkeznek, így nyerne létjogosultságot Antal János azon álomképe, miszerint bárki jöhessen a felsőoktatásba, és ott legyen szabályozás, hogy ki és milyen eredményekkel, hova nyerhet felvételt. A minőséget nem lehet a ponthatárok emelésével elérni – hangsúlyozza Antal János.
Amennyiben létrejönne egy egyensúlyi állapot a kimeneti és bemeneti feltételek között, úgy el lehetne gondolkodni azon - intézményi szinten, hogy miként tartsák benn a hallgatókat a felsőoktatásban, így a gazdasági válság idején. Dr. Roóz József a Budapesti Gazdasági Főiskola tanára előadásában kiemelten kezelte a kockázatmenedzsment alapú mesterképzést, amelyben a felsőoktatási intézményeknek nincsenek rémálmai a finanszírozással kapcsolatban, vállalják a szemléletváltást és képesek a hallgató piacra építeni. Tényként említi a jövőben bekövetkező hallgatói létszámcsökkenést, amelyet már a 35%-os állami finanszírozási limit is előrevetít. A tanár úr azonban a munkaerőpiac oldaláról is közelít, és kifejti véleményét a mesterképzésben végzett hallgatók és a munkáltatók viszonyáról, hiszen több tényező is korlátozza a munkaerő-piaci befogadást. Nincsenek információk a fiatalok szakmai hozzáértéséről, aggasztó a külföldi konkurencia jelenléte, és nem utolsósorban a munkaerőpiac szereplői minimálisan sincsenek bevonva a képzések tartalmi kidolgozásába. Ez az ismerethiány mind a hallgatókról, mind a bolognai folyamatról nem újdonság, és a középiskolákban, a családokban éppúgy jelen van, mint a munkáltatóknál. Temesi József a Budapesti Corvinus Egyetem tanára ebből kiindulva is próbál felállítani egy realista jövőképet, amelyben kampányokkal, követő módszertannal törekedhetnek az egyetemek és a főiskolák a jobbításra, ahol a hibákból tanulni lehet, és amely nem vezet minőségromláshoz, és a hallgatói-kutatói réteg elvándorlásához.
