Dr. Gyenesei István és Gyárfás Tamás nyitja meg a bajnokságot.
A szeptember végén átadott új sportuszoda mellett a Szalai János Fedett Uszoda is megnyitja kapuit a hétvégén rendezendő Rövidpályás Úszó Országos bajnokság előtt Százhalombattán. A két létesítmény közös avatására, és a köztük lévő összekötő folyosó ünnepélyes megnyitására november 14-én - az OB első napján – 11 óra 30-kor kerül sor.
Az eseményen részt vesz Török Ottó sportért felelős szakállamtitkár, Kovács Ági olimpiai bajnok úszó, Ruza József, a Magyar Úszó Szövetség főtitkára, Kiss László, úszó szövetségi kapitány, valamint Güttler Károly, kétszeres olimpiai ezüstérmes úszó, ifjúsági szövetségi kapitány.
A két új uszoda már közösen ad otthont a Rövidpályás Úszó Országos Bajnokságnak november 14-e és 16-a között. A versenyre ellátogat dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter és Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke is, akik az első döntők előtt (november 14-én 15 óra 45-kor) hivatalosan is megnyitják a bajnokságot. Az eseményen jelen lesz dr. Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára is.
A Szalai János Fedett Uszoda felújítási munkái ez év áprilisában kezdődtek a régi „sátras” uszoda elbontásával. A létesítmény vízgépészete a szomszédos új versenyuszoda vízgépészeti rendszeréhez csatlakozóan, de önálló légtechnikával működik. Oldalfalait alumínium nyílászárók és üvegfalak határolják. Az utcaszinten helyezkednek el a felújított öltözők, mosdók és egy tágas előtér.
Az emeleti szinten található a medencetér, amelyben egy 25 méteres, 4 pályás, feszített víztükrű medence fogadja a látogatókat. A 14 méterrel megnövelt medencetér lehetőséget biztosított egy 6 fős masszázsmedence telepítésére, pihenőhelyek kialakítására, infraszauna, gőzkabin, két finn szauna, szolárium és masszírozó szoba elhelyezésére is.
A felújított uszoda szervesen kapcsolódik a sportuszoda épületfelügyeleti rendszeréhez, de önállóan működtethető beléptető rendszerrel is rendelkezik. A felújítás munkái nettó 480 millió Ft-ba kerültek.
A teljesen átalakított Szalai János Fedett Uszoda végleges használatbavétele a próbaüzemet követően, november végére várható. A százhalombattaiak év végéig ingyenesen látogathatják a sportlétesítményt.
A komplexum másik szárnyát képező, szeptemberben átadott sportuszoda kivitelezése 2007 augusztusában kezdődött Kapitány József DLA (ARK-STÚDIÓ Kft.) tervei alapján. A beruházás bruttó költsége 1,073 milliárd forint volt.
Az új sportuszoda automata beléptető rendszerrel működik. A használati meleg vizet és a medencefűtést napkollektoros rendszer is támogatja. A létesítményt automatizált épületfelügyeleti rendszerrel, vízgépészettel és légtechnikával szerelték fel. A sportuszodát szeptember vége óta használja 7300 óvodás és iskolás, valamint 350 aktív sportoló. A Szalai János Fedett Uszoda átadásáig esténként és hétvégén térítésmentesen használhatták a battaiak.
A november 14-16-án rendezendő Rövidpályás Úszó Országos bajnokságon több mint 220 versenyző áll rajthoz 34 egyéni és 4 váltó versenyszámban.
1. nap |
2. nap |
3. nap |
|||
1. |
50 m ffi gyorsúszás |
14. |
50 m ffi pillangóúszás |
27. |
50 m női pillangóúszás |
2. |
50 m női gyorsúszás |
15. |
50 m női hátúszás |
28. |
50 m ffi hátúszás |
3. |
50 m ffi mellúszás |
16. |
50 m női mellúszás |
29. |
400 m női gyorsúszás |
4. |
200 m ffi vegyes úszás |
17. |
100 m ffi gyorsúszás |
30. |
200 m ffi gyorsúszás |
5. |
200 m női vegyes úszás |
18. |
200 m női gyorsúszás |
31. |
400 m női vegyes úszás |
6. |
100 m ffi hátúszás |
19. |
200 m ffi hátúszás |
32. |
400 m ffi vegyes úszás |
7. |
200 m női hátúszás |
20. |
100 m női pillangóúszás |
33. |
100 m női hátúszás |
8. |
400 m ffi gyorsúszás |
21. |
200 m ffi pillangóúszás |
34. |
100 m ffi pillangóúszás |
9. |
100 m női gyorsúszás |
22. |
200 m női mellúszás |
35. |
200 m női pillangóúszás |
10. |
200 m ffi mellúszás |
23. |
100 m ffi mellúszás |
36. |
1500 m ffi gyors* |
11. |
100 m lnői mellúszás |
24. |
100 m női vegyes |
37. |
4x50 m női vegyes váltó |
12. |
4x50 m ffi vegyes váltó |
25. |
100 m férfi vegyes |
38. |
4x50 m ffi gyorsváltó |
13. |
4x50 m női gyorsváltó |
26. |
800 m női gyors* |
Megjegyzés: *= a nyolc legjobb nevezési időt elért versenyző délután úszik.
a váltók futamai délután kerülnek megrendezésre.