A riportból azokat a részeket emelték ki, ahol Balogh szinte újraéli az elkövetett gyilkosságokat, és fenyegetőzik, hogy ha kiszabadul, megnézhetjük magunkat. A közelmúltban történt szécsényi gyilkosság is hozzájárult, hogy újra előkerült a halálbüntetés visszaállításának kérdése. Politikusok, közszereplők mondják el véleményüket. Aki ellenzi, azzal érvel, hogy a halálbüntetés értelmetlen, ráadásul az alkotmányba ütközik, amely megfogalmazza, hogy senki sem veheti el önkényesen más ember életét - háború idején, a legsúlyosabb bűnök elkövetőivel szemben engedi csak meg a kivégzést. A másik oldal úgy véli, hiányzik a halálbüntetés elrettentő ereje. Dr. Bárándy Péter, az ügyvédi kar doyenje érdekesen fogalmaz: a mai társadalmakban a bűnözés elleni harc háborúként is felfogható, így a halálraítéltek a bűnözői oldal hadiveszteségei.

Mindkét tábor Amerikával példálózik, hiszen ott több államban ma is működik a villamosszék, viszont az is tény, hogy utóbb a kivégzettek eléggé nagy hányadáról kiderül, hogy semmi közük nem volt ahhoz a bűncselekményhez, amelyikért meg kellett halniuk.

Akár esküdtek, akár bírói tanács dönt, a közösség megbízásából teszi. A társadalom elfordul bűnös tagjától, azoktól pedig, akik a nevében ítélkeznek, elvárja, hogy a bírói szerepet maradéktalanul teljesítsék: a bűnös kapjon méltó büntetést, és ne nyíljon lehetősége arra, hogy ismét elkövesse ugyanazt. A bíró persze csak akkor tud e kettős elvárásnak megfelelni, ha rendelkezésére állnak az eszközök: akár a halálbüntetés, akár a tényleges életfogytig tartó fogvatartás. Az ítélethozó lehetőségeinek a törvényalkotó, tágabb értelemben véve a társadalom szab határokat.

A tévériport bemutatja a százhalombattai aláírásgyűjtés egy mozzanatát is. A petíció – amit csak az interneten lehet aláírni, mert eleven aláírásgyűjtőkkel aligha találkozhatunk az utcákon- címzettje a Legfelsőbb Bíróság, és egyebek mellett ezt tartalmazza: „Kérjük mi, magyar állampolgárok, hogy súlyosbítsák Balogh Lajos büntetését tényleges életfogytig tartó büntetésre.” Ha már petíciókat fogalmazunk, nem árt tisztában lennünk azzal, hogy ha egy bűnügyben megszületett a jogerős ítélet, nem lehet újra meg újra előszedni, hogy kedvünk szerint más és más büntetéseket szabjunk ki az elkövetőre.

Perújrafelvételre ad csak lehetőséget a törvény, de ahhoz az szükséges, hogy olyan, addig ismeretlen tény kerüljön nyilvánosságra, amely a korábbi ítéletet nagy valószínűséggel befolyásolja. Balogh Lajosnak minden bűnét felderítették, az összes borzalomért kapta azt a büntetést, amely akkor és ott kiszabható volt. Hogy ez igazságos-e, az más kérdés.

A tévériport végén elhangzott: „A csatorna azt tervezte, hogy az aláírásgyűjtés megkezdése után beszámol majd a fejleményekről, de sajnos, Százhalombattán nem történt semmi.” Minek kellett volna történnie?

A tíz évvel ezelőtti tragédia örökre ott szerepel a város múltjában. A rém a szomszédunkban lakott, kiszolgáltuk a boltban, meggyógyítottuk a betegségét, és fogadtuk a köszönését. Gyanútlanok voltunk, mint az áldozatok, most pedig naívak vagyunk, mert még mindig attól a rémtől félünk, nem pedig a következőktől, akik itt vagy máshol szedik majd áldozataikat. Akiktől csak a törvény védhet meg bennünket.