Élmény, fürdő

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Állófogadással és élőzenével ünnepelték a Hotel Trainingben az él-ményfürdő megnyitását október 29-én. A hoteltulajdonos Kolozár Györgynek elsőként dr. Benedek László gratulált.

A Training Wellness & Spa már szeptember végén elkezdte szolgáltatásait. Pezsgőmedence, masszázsmedence, hideg vizes merülőmedence, Kneipp taposómedence, finn szauna, gőzkabin és illatkabin található benne. A megnyitó vendégei rácsodálkoztak a különleges eleganciával kialakított élményfürdőre, és kipróbálták a kétpozíciós ágyakat. Akinek kedve volt, természetesen egy kis fürdőzésre is maradhatott.

Rövid idő alatt új homlokzatot kapott, mediterrán terasszal, télikerttel és élményfürdővel bővült a Hotel Training. Sokan kérdezik, hogyan csináljuk – mondta a megnyitón Kolozár György. Kis szerencsével, tehetséggel és nagyon sok munkával – adta meg a választ. Köszönetét fejezte ki a kivitelezőknek, munkatársainak, és beszélt további terveiről is. Az alagsori egészségközpontot tizenöt helyiségből álló terápiás részleggel szeretnék bővíteni, ahol a – már elindított – masszás mellett számos szolgáltatás lelhető majd fel. Néhány év múlva az épület másik oldalán kezdenek bővítésbe. A tervek szerint itt kap helyet a kardiofitnesz, egy szinttel feljebb pedig bővül az étterem. A hoteltulajdonos hozzátette: bízik benne, hogy „álmai” egyre több embernek tehetik egészségesebbé, kellemesebbé az életét.

Remélhetőleg egyre többen követik majd a városban azt az igényes, újító szellemet, amit a Hotel Training képvisel a vendéglátásban – mondta dr. Benedek László polgármester. A Training Terasz kellemes színfoltjává vált Százhalombattának, de örömteli újítás a vasárnapi ebédek bevezetése is. Az élményfürdő esztétikailag is lenyűgöző, nem szólva arról a jótékony befolyásról, amivel testi-lelki egészségünkre lehet. Igényessége pozitív hatással van a közösségre, megnyitásával minden százhalombattai gazdagodott – vélekedett a város első embere. A Training Welness & Spa arra hívja fel a figyelmet, hogy nem lehet egész az életünk szépség, öröm és némi kényeztetés nélkül.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák