Kézilabda

  • SPORT
  • 2005-04-13
  • 106 megtekintés

Az alapszakasz utolsó három fordulójában sem sikerült pontot szereznie a játékosállományában megerősödő százhalombattai gárdának, így nyeretlenül, utolsóként vághat neki a rájátszásnak.

Különösen a Pestszentlőrincen elszenvedett 34-19-s zakó volt lehangoló az Elektromostól. Ehhez képest még elfogadhatónak mondható, hogy a záró körben a Tatabányától csak 8 góllal (30-22) kapott ki a Sótonyi László irányította együttes. E két találkozó között viszont volt egy hazai is a Nyíregyháza ellen, és ezen, bizony illett volna nyerni, már csak azért is, hogy a szabolcsiaknak megremegjen majd a kezük április 16-án az alsóházi rájátszás nyitányán (A Szigetvár és a Honvéd-hargita lesz még az ellenfelünk). A remélt győzelem helyett azonban 4 góllal (26-22-re) alulmaradtak kézilabdázóink, és ez nagyrészt annak a számlájára írható, hogy az első félidő második felében megint összejött egy rövidzárlat, amikor az 1 gólos fórból 7 gólos hátrány keletkezett. A második 30 percben aztán ismét akart, küszködött, kapaszkodott a Batta, de ez sokat kivett a társaságból a hajrára. Hiába nyúlt hosszabbra a kispadunk az új szerzeménnyel, Lengyel Péterrel, valamint az ugyancsak frissen igazolt szerb légióssal, Milan Kuzmannal. Hogy a play-offra aztán mennyire sikerül felrázni, illetve összecsiszolni a jelenleg még élvonalbeli százhalombattai csapatot, nagy kérdés, a szurkolók szerint már csak a csodában bízhatunk. Hogy vannak-e még csodák mifelénk arra hat héten belül megkapjuk a választ.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák