A Százhalombattai Önkormányzat Képviselő-testületének tavalyi döntése értelmében a Városi Utánpótlásért Közhasznú Sport Egyesület tíz évre megkapta a címben említett objektum üzemeltetési jogát. Március 30-án ünnepélyes külsőségek közepette megtörtént a hivatalos átadás is. A ceremónián dr. Benedek László polgármester nyújtotta át a sportlétesítmény kulcsait Katona Istvánnak, a VUK SE elnökének. A pohárköszöntők és a koccintások elhangzása után a polgármester nyilatkozott szerkesztőségünknek.
- Arra, hogy ez mindkét fél számára kölcsönösen előnyös együttműködés, amely nagyban segítheti a százhalombattai sport további fejlődését, az utánpótlás-nevelést. Valljuk meg őszintén, korábban nem mindig voltunk a legjobb gazdái ennek a területnek, éppen ezért szükség van az ilyen jellegű civil kezdeményezésekre, és a mögöttük álló lelkes, tenni akaró közösségekre, mint amilyen a VUK és annak vezetői. Nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen ezek a szakemberek mindennapi kemény munkájuk mellett áldozatot nem ismerve tevékenykednek a szabadidejükben a fiatalok sportolásáért. Úgy vélem, hozzáértő, jó kezekbe került a sportközpont üzemeltetése, és természetesen mi a magunk eszközeivel változatlanul segítjük majd az ifjúság egészséges életmódra nevelését.
- Ez a segítség most főképp az ifjú labdarúgóknak jött jól, akik már itt edzenek mögöttünk a pályán!
- Igen, és láthatóan már élvezik is az új hely előnyeit, teljes erőbedobással fociznak ebben a gyönyörű tavaszi időben. A székház - ebben biztos vagyok - a VUK SE minden szakosztályának otthont teremt majd a rendezvényei, illetve összejövetelei lebonyolításához.
- Katona úrtól úgy értesültem, hogy a kulturált öltözők mellett rövidesen a pályavilágítás is megvalósul, hogy a gyermekek akár késő estig edzhessenek. E mellett szorgalmazza egy műfüves labdarúgópálya megépítését is, ami számítások szerint többmilliós beruházást igényelne. Ön szerint elbírja ezt a már amúgy is feszített önkormányzati büdzsé?
- Mindent egyszerre természetesen nem. Az elnök úr által kifejtett tervek, célkitűzések mindenesetre megfontolásra érdemesek, de a koncepciónkban prioritásként az szerepel, hogy ezek megvalósításához mindenképp szükségeltetik a vállalkozói tőke hatékony bevonása, valamint a lehetőségek kínálta különféle pályázati pénzek elnyerése is. Ezek megléte esetén mi is hozzárendeljük a beruházáshoz a megfelelő fedezetet, de azt hiszem, senki sem várhatja el az önkormányzattól, hogy egyedül, kizárólagosan állja a cehhet. Éppen ez vezetett korábban időnként a felelőtlen költekezésekhez, aminek bizony mindannyian megittuk a levét. Az utóbbi két-három esztendőben ezt érezték a sportegyesületek is. Meggyőződésem, hogy mostanra végre konszolidálódott a helyzet, a kézilabda és a labdarúgó klubnál is. Remélem, az egyik megőrzi élvonalbeli tagságát, a másik pedig magasabb osztályba jut. Ha más sportágakra tekintünk, akkor is megállapíthatjuk, hogy harmincöt esztendős városunknak a nehézségek ellenére sincs miért szégyenkeznie ezen a területen. Bízom benne, hogy a sokszínűség megmarad a jövőben is, hiszen ezért fáradoztunk és fáradozunk most is.
- Úgy hallottam, hogy Önnek is a labdarúgás a kedvenc sportja. Igaz ez?
- Részben igen. Mint a legtöbb gyerek, én is kipróbáltam a focit, és miután Kispesten nőttem fel, nem messze a Honvéd-pályától, testközelből láthattam a nagyszerű Tichy Lajost és társait. Ez egy életre meghatározó élmény maradt. Bízom benne, hogy ezek közül a nagyon tehetséges battai gyerekek közül - akiknek már nagyon szép eredményeik vannak - kinevelődhet egy olyan klasszis, mint amilyen ő volt, és talán öreg napjaimra majd megérem, hogy újra ott lesz a magyar foci a világ elitjében, vagy legalább is annak a közelében. Persze a többi sportot is kedvelem, és mindegyik jelenlétét egyaránt fontosnak tartom Százhalombattán. A sport lényege számomra tudni illik az egészség megőrzésében és a szabadidő kulturált és hasznos eltöltésében áll. Ezért is duplán öröm nekem itt, az Óvárosi Sportközpontban ezt a sok kipirult, boldog gyermekarcot látni.