Az SZKSE férfi kosárlabda-csapata a 16-os mezőnyben a kieső, 15. helyen zárta a 2007/2008-as bajnokságot. A bajnokság befejeztével Macsali Róbert, a csapat edzője lemondott posztjáról, és a jövőben mint játékos erősíti a csapatot.
Heinrich Ádámot javasolta új edzőnek, amit az elnökség elfogadott. Az alapozást augusztus 4-én kezdte el a csapat, és mivel a szövetség átszervezte az NB II-es bajnokságot, maradtak az NB II-ben, a Középcsoport A csoportjában, ahol 14 csapat szerepel.
A bajnokság október 5-én kezdődik itthon a BLF (Rákospalota) ellen. Újdonság, hogy a megyei bajnokságban játszó Pedagógus SE felnőtt női és férfi csapata fuzionált az SZKSE-vel, így már a felnőtt női csapatnak is két korosztályos utánpótlás-csapata működik az SZKSE színeiben. Mivel a Pedagógus SE mindig az SZKSE után játssza bajnoki mérkőzéseit, azok a játékosok is több játéklehetőséget kapnak, akik keveset játszanak az NB II-es csapatban.
Szeptembertől a SZISZKI-ben minden kedden és csütörtökön edz majd egy ifjúsági csapat Besenyei Tamás testnevelő irányításával. Még jelentkezhetnek az érdeklődők.
A csapat 98 százalékban együtt maradt. Török Csaba családi okok miatt abbahagyta az aktív játékot, Marsó Gyula pedig visszaigazolt a battai csapathoz a Diósdi TC-től, és remélhetőleg az SZKSE-ben marad Orbán Viktor, a Nagytétényi KE-től jött irányító is. További változtatást nem terveznek, elsősorban battai játékosokra épül a csapat, amatőr szinten. A 19 fős keret heti három edzéssel készül a bajnokságra, a cél a középmezőny valamelyik (6-12) helyének megszerzése, minél több mérkőzés megnyerésével.