A hagyományok szerint az olimpiai láng minden alkalommal Görögországból indul és a legrövidebb úton jut el a világverseny éppen aktuális helyszínére. 1972-ben a müncheni olimpia előtt Magyarországot is érintette az útvonal. A magyar területen a legjobb sportolók adták egymásnak a fáklyát, így jutott el az országhatártól az országhatárig.
Poszpisek István gyerekkorától szerette a sportot, főleg atlétikában volt jó. A hatvanas években az Építők színeiben futott, nagyon jó eredményeket ért el 800 és 1500 méteren, a szpartakiádokon többnyire az első három helyezett közé került.
Nem sokkal korábban szerelt le a honvédségtől és jött az erőműhöz dolgozni. A levelet, amelyben értesítették, hogy kiválasztották a fáklyavivők közé, nem a lakcímére, hanem a munkahelyére postázták. Csenterics Sándor, a legendás hírű igazgató sérelmezte is, amiért nem a kipróbált dolgozók egyikének jutott a megtiszteltetés, hanem olyannak, aki a munka terén még nem „bizonyított”, de tudomásul vette a döntést.
A Budai járás fáklyavivői között két százhalombattai is helyet kapott: Poszpisek István mellett Kővári László, aki magasugrásban volt kiváló.
Az M7-esen adták egymásnak a lángot: Kővári László vitte az Osztopenkótól, őt váltotta Poszpisek István, tőle pedig egy budaörsi tollaslabdázó vette át a feladatot. A fáklyát minden résztvevő megtarthatta, emellett kaptak egy fényképes diplomát, valamint egy köszönőlevelet arról, hogy közreműködtek a láng továbbításában.
