VUK a legjobb utánpótláscsapatok között

  • SPORT
  • 2008-04-23
  • 1789 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A nemzetközi sikerek mellett a hazai medencékben is kiemelkedő eredményeket produkáltak tavaly a százhalombattai VUK SE úszói, hangzott el azon a szakosztálygyűlésen, amit április 22-én tartottak a Pártok Háza Dísztermében.

A Magyar Úszó Szövetség rangsorában 8. helyen végeztek, de ha csak az egyesület főtevékenységét, az utánpótlás-nevelést vesszük figyelembe, akkor a sokkal előkelőbb 5. helyen állnak. Mindössze három nagy budapesti csapat (Jövő SC, Kőbánya SC, BVSC) és a Dunaújváros előzi meg őket. Egyénileg is kiemelkedő úszóik vannak, ennek bizonyítéka a 10 ifjúsági aranyjelvényes és a 3 ifjúsági bronzjelvényes versenyző. Az országos "Héraklész" tehetség-menedzselési programban négy VUK-os úszó kapott helyet.
Vizi Csaba köszöntője és értékelése után Katona István elnök átadta a legjobb versenyzőknek járó díjakat.

Ifjúsági aranyjelvényes

  • Bálint Melinda
  • Hujj Zsanett
  • Koncsár Piroska
  • Szeder Fanni
  • Bálint Roland
  • Czégény Ádám
  • Sárinszky Richárd
  • Szalló Tamás
  • Szilágyi Ádám
  • Vizi Krisztián

Ifjúsági bronzjelvényes Vezér Mátyás

  • Grátz Benjámin


felnőtt III. osztályú

  • Kovács Tímea

A VUK úszói a hétvégén újabb nemzetközi erőpróbára utaznak, ezúttal Zalaegerszegre, ahol 7 nemzet versenyzői állnak rajtkőre.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák