Élménybeszámolót tartott a battai triatlonosoknak, majd teljesítményüket is többször felmérte Kropkó Péter egykori tizenkétszeres „ironman”(vasember), aki 36 év versenyzést, 17 év profi triatlonozást és – saját számításai szerint - 700 ezer kilométer tekerést, 240 ezer kilométer futást és 80 ezer kilométer úszást tud maga mögött.
A Százhalombattán tapasztaltakról a következőt mondta: „A gyerekek a klub minden felmérésén részt vesznek. Mind a teljesítmény, mind a létszám folyamatosan növekszik, amit örvendetesnek tartok. A legsikeresebb újonnan alakult klubnak tartom a battait, Kelemen Viktor edző sok gyereket megnyert a sportágnak, rendszeresen szervez versenyeket, és sokat tesz a szakmai továbblépésért is.”
„Három éve, amikor a VUK új szakosztályaként megalakultunk, nem sokan hittek abban, hogy ilyen eredményesek leszünk – nyilatkozta Kelemen Viktor szakosztályvezető. A 80. helyről indultunk az egyesületek országos rangsorában, majd 2006-ban az 50-re tavaly pedig a 38-ra léptünk előre. Nagyon sokat köszönhetünk a szülőknek és a támogatóinknak, a legkisebb segítséget is sokra értékeljük. Idén szeretnénk országos bajnokot, esetleg dobogóst ünnepelni, és két-három aranyjelvényes sportolót avatni. Ha sikerül, elégedett leszek a teljesítményünkkel.”
A VUK Triatlon szakosztálya hét versenyzőt nevezett a Budapest Bajnokságra. Becsülettel küzdött, és teljesítette a távokat a debütáló Németh Enikő, a többiek pedig „olimpiai pontszerző” helyen végeztek. Kalló Patrícia és Urbán Olivér 6., Dudás Máté 5. lett, a serdülő fiúk mezőnyében pedig teljes sikert aratott a VUK: Kelemen Bence 4., Szabó Tamás 3., Dudás Bence 1. helyen végzett, és ezzel a csapat megszerezte első csapatbajnoki címét.
A szakosztály rendezte meg a Pest megyei aquatlon döntőt, amelyre nemcsak a megyéből, hanem az ország legkülönbözőbb részeiből érkeztek sportolók. Kétszázan küzdöttek az érmekért, közöttük a battaiak kiemelkedően jól szerepeltek. Szarvas Szabolcs első helyet szerzett, négy társa - Kalló Patrícia, Urbán Olivér, Dudás Máté és Dudás Bence - második lett a korcsoportjában.
A szakosztály bakonyi kerékpáros táborában 13 versenyző állta az embert és főként gyereket próbáló időjárást. A nagyobbak 260, a kissebek 190 kilométert teljesítettek hóviharban, jeges szélben, esőben, kegyetlen dombokon. A szakosztály eddigi legnagyobb létszámú edzőtáborából mindenki épen és egészségesen, fantasztikus élményekkel tért haza.