Ez a hétvégém más volt, mint a többi, mert a magyartanárommal, Tilingerné Sebe Ágnessel töltöttem Üllőn. Most volt ugyanis a Nyelvünkben élünk verseny megyei döntője.
Osztálytársam, Tóth Bence és én már hetekkel ezelőtt elkezdtünk készülni a versenyre. Nagyon nehéz témát adtak meg, mert a régió művészeti, kulturális emlékhelyeiből kellett készülni, és egy, a régióhoz kötődő irodalmi alkotást kellett megtanulni. Hosszú keresgélés után Csuka Zoltán költő versét és Palcsó Sándor operaénekes visszaemlékezéseiből egy részletet választottunk.
Hajnalban keltünk, és kora reggel már úton is voltunk. A verseny tíz órakor kezdődött az írásbeli fordulóval. A szövegértési rész a Mátyás-kori reneszánsz és későgótikus építészetről szólt. Ehhez kötődő feladatokat kaptunk, illetve két fogalmazást is kellett írnunk. A feladatok között voltak egyszerűek is, de néhányon el kellett gondolkodni. A közmondások értelmezése bizony nehézséget okozott. Erre a részre negyvenöt percet kaptunk, majd tíz perc szünet után elkezdődött a szóbeli. Idegenvezetőként mutattam be Százhalombatta és Érd nevezetességeit, majd elmondtam a megtanult prózai részletet. A zsűri tagjai nagyon közvetlenek voltak, figyelmesen hallgattak, s úgy éreztem, hogy nagyon élvezik az előadásomat.
Az eredményhirdetéskor kiderült, hogy jól gondoltam: a verseny szóbeli részén csak én kaptam maximális pontot, és külön kiemelték a nevemet az értékeléskor.
El is felejtettem, hogy milyen fáradt vagyok, annyira boldog voltam. Már csak az országos versenyt kellene megnyerni …
