Kiss Gyuláné és Balla Gyöngyi anyakönyvvezetők szerint a házasság egy férfi és egy nő között érzelmi alapon kötött szerződés, élethosszig tartó esküvés, de hozzáteszik, hogy a valóság olykor egészen más, hiszen a polgári házasságkötési ceremónia sokat veszített a varázsából. Vannak, akik külön kérik a „szövegmentes” esketést, a lakáshitelhez elengedhetetlen „papírügyek” gyorsítását. „Nem egyszer, a párok első bejelentkezésekor látható megnyilvánulásaikból meg tudjuk jósolni, milyen is lesz a frigy – mondja Julika három évtizednyi tapasztalattal a háta mögött. – De mit tudunk tenni? Nem mondhatjuk, hogy nem adjuk őket össze.”

Dr. Bíró Katalin 40 éves orvos szerint a házasság felelősségen, kölcsönös megértésen, egymás iránti tolerancián alapuló tartós érzelmi és intellektuális kapcsolat. Ebben az értelemben házasságpártinak tartja magát, de a közös elhatározás formális megerősítését egyáltalán nem tekinti fontosnak.

A tünetek alapján egyértelmű, hogy a házasság válságban van – mondja Sárosi Gábor református lelkész. Mind többen nőnek fel csonka családban, mind többen utasítják el a házasságot, és ebben nagyon nagy a felelőssége a korábbi generációknak is. De talán mégsem magának a házasság intézményének a válságáról kell beszélnünk, hiszen, ha sokan megcsömörlöttek is, jó néhányan megtalálják a házasság valódi értékeit. A protestáns tanítás szerint a házasság nem szentség ugyan, de mindenképpen szent dolog, két ember szövetsége, amely egy egész életre szól, és a hívő ember éppen ezért nagyon komolyan veszi a házassági esküt: „Szeretetből veszem el őt, Isten törvénye szerint. Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrők, vele szenvedek, és őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomiglan vagy holtáiglan, hűtlenül el nem hagyom, hanem egész életemben hűséges gondviselője leszek.”

Zalavári László 33 éves vállalkozó és hívő ember. Neki a házasság nemcsak jogi forma, hanem két ember egymás iránti, egész életre szóló elkötelezettsége. A futószalagon tartott polgári esküvőknél tartalmasabbnak, látványosabbnak, meghittebbnek tartja a templomi szertartást, ahol szerinte a vállalásnak is nagyobb a súlya.

„Ügyfeleim fele-fele arányban férfiak és nők, de egyre több a fiatal, akik alig három-ötévnyi házassággal és két gyerekkel a hátuk mögött válni akarnak. Nem egyszer minden áron – kezdi a beszélgetést Dr. Farkasné Dr. Patakfali-Vigh Katalin ügyvéd. Az a tapasztalatom, hogy álhatatlanok vagyunk, nem tudunk megbocsátani, és ezért sok a válás, amelynek a legtöbbször a pénzhiány, a hűtlenség, a családi békétlenség az oka. Azt hiszem, hogy azzal a mintával van baj, amit mi, szülők mutatunk fel a gyermekeinknek. De legalább ekkora problémát jelent, hogy megváltoztak a szerepek, nem egyszer a nő számára is a munka az első, s csak utána a család. Pedig nagymamám szerint a titok egyszerű, egy jó asszonynak nagy a köténye, sok mindent eltakar. Ha ez ma is így működne, bizony csak végveszélyben kerülne sor a válásra. Ezért nem a „sikeres” válópereket tartom munkám igazi eredményének, hanem azt, ha egy vagy több közös beszélgetés után a párok új esélyt adnak egymásnak, ha belátják-elfogadják, van más megoldás is.

Vajda László 75, felesége 68 éves, mindketten nyugdíjasok. Ötvenévnyi boldog házassággal a hátuk mögött biztosak benne, hogy a házasság intézményénél jobbat még nem találtak ki. Hogy mi kell a hosszú házassághoz? Türelem, alkalmazkodás, megbocsátás, mind a két ember részéről. S talán az is, hogy nem kell olyan fiatalon, sokszor meggondolatlanul beleugrani a frigybe.

„A Nevelési Tanácsadóban már csak a rossz házasság, a válás következményeivel találkozunk, így a megelőzésre kevés lehetőség és még kevesebb eszköz áll a rendelkezésünkre” – tárja szét a kezét Bodros István pszichológus. Szerinte a házasság felbomlása elsősorban a gyermekeket érinti negatívan, pedig a szülők a legtöbbször éppen az ő érdekeikre hivatkozva lépnek ki a szerintük helyrehozhatatlanul megromlott kapcsolatból. A munkahelyi és a társadalmi elvárásoknak való megfelelés kényszere, az anyagiak utáni hajsza vezet a mentális és érzelmi kötődés lazulásához, s végeredményben az intimitás megszűnése aknázza alá a család megmaradását. A válás után jönnek az identitás- és szerepzavarok a szülőknél is és a gyermekeknél is, különösen, ha az utóbbiakat még a bosszú eszközeként is felhasználják a felnőttek. Ekkor bizony nagy a veszélye a deviáns viselkedés kialakulásának, s annak, hogy a gyerek „más kitörési pontot” keres magának.

Tóth Éva 30 éves gyesen lévő anyuka azt mondja, egy férfi és egy nő kapcsolata magánügy, nem tartozik sem az egyházra, sem az államra. Tizenhét éves kora óta él a párjával, két gyermeket nevelnek, de egyáltalán nem vágynak arra, hogy minderről igazolásunk legyen. „Szeretjük egymást, de ki tudja, mit hoz a jövő? Nem lenne jó, ha csak a papír kötne össze bennünket. Persze azért én is nőből vagyok, szeretnék egyszer szép menyasszonyi ruhában, királynői módon megjelenni. Ha úgy lesz pénzünk, erre mindenképpen sort kerítünk, de nem kell se esküvő, se lakodalom, csak mi leszünk ott ketten, s újra kimondjuk egymásnak, hogy „igen”.

Ha a változás örök, miért csak az emberek, az emberi kapcsolatok maradnának ugyanazok? – vélik sokan. Az évezredes emberi értékeket azonban védeni kell, s a fejlődés rögös útjain tudnunk kell szét választani a szemet az ocsútól. Ehhez azonban bölcsességre van szükség — hitből fakadóra vagy józanészből táplálkozóra. Ha ez megvan, talán érteni fogjuk azt a paradoxont is, hogy bár a mai fiatalok 80 százaléka szerint a boldogság egyik feltétele a házasság, de ennek ellenére fele annyian teszik kapcsolatukat hivatalossá, mint 40 évvel ezelőtt. Százhalombattán tavaly százan, az előző évinél 20 százalékkal többen kötöttek házasságot. A tizenötezer felnőtt korú lakosnak mintegy fele él házasságban, háromezren elváltak vagy özvegyek.