Az időjárásnak – persze a mezőgazdaságiakon túl – egyik legfőbb küldetése az emberek közötti kommunikáció segítése. Sok szó esik mostanában arról, hogy mennyire elidegenedtünk egymástól, a szomszédok még csak nem is nagyon köszönnek, nemhogy ismernék egymást. De az időjárásról mindig lehet néhány keresetlen szót váltani. Ha nem esik decemberben, de leesik márciusban, ha aranyat ér májusban, és elveri a termést júliusban – mind megannyi hálás téma utcákon, tereken, lépcsőházban, liftben. Nem számít, hogy a nevét se tudjuk a másiknak, hisz ugyanúgy süt rá is a nap, veri az eső, fújja szél. Ám a legszebb mégis az, hogy az időjárás igazából nem egy nagy téma. Hiszen hamar túltárgyalható, hogy „Bizony, tavaly ilyenkor, de gyerekkoromban bezzeg…” És szerencsés esetben a két hang valahogy ösz-szecseng a süvöltő szélben. Már nem fáznak, nem áznak, a tej halkan csöpörészik a lépcsőre, míg ők megbeszélik, ami éppen eszükbe jut. Nincs a beszélgetésüknek előzménye, következménye, csak úgy jól esik, vagy még az se. De legközelebb már köszönnek egymásnak, és újra váltanak néhány szót, ami megint úgy kezdődik: „Hallja, hát már megint mit művel velünk ez az időjárás?!”