A viharos előzmények után, mégis sikerült egyhangú szavazással jegyzőt választania a budaörsi önkormányzatnak – tájékoztatott a Localinfo Hírügynökség. A testület öt jelölt közül 24 igen szavazattal Bocsi István pályázatát találta a legjobbnak január 25-én.
Bocsi István jelenleg Budakalász jegyzője, ezt a posztot már 12 éve tölti be. 1969-ben született, és a jogi egyetem elvégzését követően, 1992 óta dolgozik a közigazgatásban.
Mint ismeretes, az idén január 11-én lezajlott választás kudarcba fulladt. Mivel a 15 lehetséges jelölt közül, éppen arra az egyre szavazott a testület konzervatív többsége, akinek nem volt jogi doktori végzettsége, a polgármester az önkormányzati érdek sérelmére hivatkozva felfüggesztette a döntést. Időközben, január 16-án a megválasztott jegyző visszavonta pályázatát. Így lehetővé vált, hogy a jelöltek közül konszenzussal kiválasztott öt, minden frakció által megfelelőnek tartott pályázó január 25-én ismét a testület elé állhasson.
Wittinghoff Tamás polgármester még a napirend előtti vitában bejelentette, hogy a liberális-szocialista frakciók számára bármelyik jelölt elfogadható, arra törekszenek, hogy a Fidesz-KDNP frakcióval és a Budaörsi Vállalkozók Egyesületével összhangban, konszenzussal válasszák meg a hivatal új vezetőjét.
Mivel az öt jelölt közül egy - éppen a későbbi győztes - zárt ülést kért, a döntés a nyilvánosság kizárásával született meg.
A határozat ismertetésekor a polgármester elmondta, mind az új jegyző személyéről, mind a rá vonatkozó munkajogi feltételekről egyhangúlag szavaztak.
Dráma a budaörsi képviselő-testületi ülésen
Rosszul lett a helyi ifjúsági klub vezetője a budaörsi képviselő testület január 25-i ülésén, amikor a civil szervezetéről szóló napirendi pontot tárgyalták. Emiatt a polgármester berekesztette az ülést.
A budaörsi képviselő-testület tanácskozásának utolsó napirendi pontjaként a Városi Ifjúsági Klubról szóló előterjesztést tárgyalták a képviselők. A klub csaknem egy éve bizonytalan helyzetbe került, ugyanis a képviselő-testület konzervatív oldala még az elmúlt év áprilisában az érvényben lévő szerződés megszüntetéséről határozott. Mivel az önszerveződő klubnak évtizedes hagyományai vannak a városban, és a helyi ifjúság körében a vezetője is rendkívül népszerű, a döntést követően aláírásgyűjtés indult Budaörsön. Feltehetően a sok száz támogató aláírás eredményeképpen a döntés végrehajtása egyre halasztódott. A 25-i ülésen is csak az került napirendre, hogy március 31-ig újólag - immár negyedszer - meghosszabbítják a klubot üzemeltető egyesület szerződését.
A jelenlévő klubvezető szót kért, ám a testület konzervatív oldala nem járult hozzá, hogy beszéljen. A döntést meghallva rosszul lett, és Wittinghoff Tamás polgármester berekesztette az ülést – írja a Localinfo Hírügynökség.