A Magyar Úszó Szövetség március 6-án, a fővárosban a Testnevelési Egyetem dísztermében tartotta az idei első közgyűlését, melyen elnökségi tagként részt vett Vizi Csaba is. A testület a mérleg és a 2005 évi tervezet elfogadása után a sportág aktuális feladataival foglalkozott, mindenekelőtt a nyári magyarországi ifjúsági Eb, valamint a jövő évi felnőtt Európa-bajnokság szervezési kérdéseivel. Szóba jött Százhalombatta lehetséges szerepe is, és a szakértők megállapították, hogy városunk Budapest közelsége miatt ideálisan segítheti a hazánkba érkező csapatok edzőtáborozási igényeinek kielégítését. A VUK SE úszóinak vezetőedzője örömmel számolt be arról is, hogy a MUSZ döntése alapján négy battai úszó is tagja lett az aktuális magyar válogatott kereteknek. Kétszeres olimpiai résztvevőnk, Bodrogi Viktor továbbra is a felnőtt nemzeti együttes keretét erősíti, míg Hujj Zsanett, Szeder Fanni és Czégény Ádám a serdülőkét. Utóbbi két versenyzőnk egyébként már nemzeti színekben indul majd a március 23-a és 25-e között Dunaújvárosban, immár huszonhatodik alkalommal megrendezésre kerülő Arany Üst elnevezésű nemzetközi úszóviadalon, és biztos résztvevői a nyári EYOD (European Youth Olimpic Days) versenynek is, amelyen az európai országok serdülő-válogatott úszói állnak rajtkőre. Szeder Fanni és Hujj Zsanett helyet kapott a Heraklész programban is, amely a legtehetségesebb fiatal magyar sportolók menedzselését segíti anyagilag.