Erő, hűség, reménység

  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Több száz százhalombattai ünnepelte együtt az 1848-as forradalom 157. évfordulóját a főtéren a művelődési ház Színháztermében. Igazi tavaszi napsütésben helyezték el a megemlékezés koszorúit és virágait a Petőfi-szobornál, majd átvonultak a színházterembe, ahol Jánosi György országgyűlési képviselő tartott ünnepi beszédet.

„Nem kaptuk, nem örököltük, mi magunk tettük ünneppé” március 15-ét, a szabadság napját – mondta. Az elmúlt másfélszáz évben sokszor és sokan akarták elvenni tőlünk, de bennünk élt, a „szívünkbe égett”. Mit adott nekünk a forradalom – kérdezte. Egyebek mellett nemzeti színeinket, a vöröst, ami az erő, a fehéret, ami a hűség és a zöldet, ami a reménység színe. A haza és a haladás eszméjét, a felelősséget, hogy őrizzük nyelvünket, hagyományainkat, értékeinket, amikkel gazdagítjuk Európát. De éreznünk kell a nemzet iránti felelősséget is, hogy ne érhessen minket még egyszer olyan tragédia, amely a politikusok vétke miatt az ország megcsonkítását okozta. Felelősséget kell vállalnunk azokért, akik az ország határain kívül rekedtek, bíznunk, és reménykednünk kell abban, hogy az Európai Unió bővülésével újból közös lesz a sorsunk.

Nem szabad elfelejtenünk a ’48-as forradalom azon üzenetét sem, hogy jogi, törvény előtti egyenlőség nélkül nincs szabadság. És nincs szabadság valódi közös teherviselés nélkül sem, nem szabad elfogadnunk, hogy kettészakadt az ország, és néhány tízezren élvezik megújult világunk hasznát – figyelmeztetett. Önbecsülést, büszkeséget és tartást adott nekünk ’48. Ez kell, hogy vezéreljen minket a jövőben is, hogy be tudjuk bizonyítani ennek a kis országnak a létjogosultságát a nemzetek nagy családjában – zárta ünnepi gondolatait. Átadták az önkormányzat által alapított kitüntetéseket:

Praczkó József a Város Díszpolgára, Gulyás Ibolya Köztisztviselői, Miklós Magdolna Gyermekekért, Ullár Ágnes Egészségünkért, Kovács István pedig Testnevelési és Sport Díjat vett át.

Az ünnepi megemlékezés fényét kitűnő előadók emelték: József Rozsnyai Júlia színművész, Oláh János zongoraművész, Papp János színművész és Varga Miklós előadóművész.

Az ünnepséget a kitüntetettek tiszteletére adott fogadás zárta.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák