Az oratóriumok hangulatát idéző produkció szerzője Kassán született. Rövid tanítóskodás után újságíróként kereste kenyerét. Érett fővel, harmincéves korában lépett be a Szociális Testvérek Társaságába (SZTT), majd a szegények, kisemmizettek, elnyomottak és üldözöttek gyámolításának szentelte életét. Az előadást ajánló Sztrilich Ágnes, az SZTT magyarországi elöljárója – egyebek mellett – azt is kifejtette, hogy csak a balga ember nem fél a veszélytől. Salkaházi Sára is félt a világégés idején, mégis tette a dolgát egészen vértanú haláláig. Mivel zsidókat is bújtatott, a nyilasok elhurcolták, és 1944. december 27-én menekítettjeivel együtt a Dunába lőtték.

Árpád-házi Margitot, a játék főhősét 1943-ban avatta szentté XII. Piusz pápa, Salkaházi vélhetően akkor kezdte tanulmányozni a XIII. században élt hercegnő életét. Nyilván feltűnt számára a történelmi párhuzam, hiszen Szent Margit a tatárdúlás idején élt a szerzőéhez hasonlatos korban, amikor ordas eszmék uralkodtak. Salkaházi művének egyértelműen áthallásos üzenete van. Játékát ugyanis 1944-ben mutatták be először, néhány nappal a német megszállás előtt. (Másodszor a 70-es években a Patrona Hungariae gimnáziumban.)
A mű történelmi hátteréről röviden: Szent Margit IV. Béla kilencedik gyermekeként született, a tatárok elől menekülő szülei domonkosrendi apácának ajánlották fel engesztelő áldozatként. Később megbánták tettüket, feloldozást kértek és kaptak a pápától. Előbb a lengyel, majd a cseh királyhoz akarták férjhez adni, de Margit örökre Jézus jegyese kívánt maradni. Végül az egykori Nyulak-szigetén (ma Margit-sziget) épített új kolostorban élt, osztozva az apácák önfeláldozó sorsában.

A produkciót rendező Beke Adorján jól választott. A Szent Margitot alakító Bodnár Judit, sok városi szavalóverseny győztese most is remekelt. Jó dikcióval beszélt a narrátor, Magyar Jánosné. Szépen hangzott a női- és férfikar, és a kisebb-nagyobb hibák ellenére jól alakítottak az amatőr színészek is. Úgy hisszük, meglátszott az előadáson a szerényen szakmai tanácsadónak mondott József Rozsnyai Júlia színművész munkája, aki beszédtechnikára okította a népes szereplőgárdát. Dicséretes a visszafogott, jelértékű jelmez- és díszlet is.

A produkciót, persze, lehet, szükséges is továbbcsiszolni, és újból előadni itt a városban és más településeken. Kár lenne veszendőben hagyni több tucatnyi ember féléves, szorgalmas munkáját.