A Mikulást huszonöt gyermek várta izgalomtól kipirult arccal. A piros ruhás öreg két krampusz kíséretében lépett be, a kisebb gyerekek anyjuk mögé bújtak. Csak azt ne higgyük, hogy névsorolvasás következett! A Mikulás, aki minden gyereket ismer, mindenkinek egyenként felsorolta a szokásait, jellemzőit, amiről a többiek hamar ráismertek, és máris skandálták a nevét. Az ajándék átnyújtása előtt valamit produkálnia is kellett a kiválasztottaknak. Volt, aki énekkel, volt, aki verssel vagy tánccal köszöntötte a Télapót. Hogy, hogy nem, a bölcs apó minden gyereket a korának megfelelő ajándékkal lepett meg! A nagyobbacskák tudni vélték, hogy az intézmény szociális munkásai súgták meg neki, hogy kinek mire van leginkább szüksége. Akárhogy is történt, nagy volt az öröm. És ha a gyermek boldog, hogy ne örülne a szülő is!

Pedig az otthon egyetlen lakója sem maga választotta sorsát, valamikor valamennyijüknek saját otthonuk, tűzhelyük volt. De mielőtt néhányuk sorsának alakulásáról szólnánk, mutassuk be az intézmény vezetőit. Kerekiné Zentai Kinga és Gáspárné Boácz Margit a családosokról, Bércesi János pedig az egyedülálló hajléktalanokról pedig gondoskodik.
Egy háromgenerációs család nem tudta fizetni a közműdíjakat, így kerültek az otthonba. Két kisgyermekük van, a férj külföldön dolgozik, a nagyszülők az egyedülállók épületében kaptak elhelyezést. A család bizakodik, remélik, rövidesen talpra állnak.

Fiatal nő egyedül neveli gyermekét. Érettségizet, egészségügyi dolgozó volt, de gyermeke miatt nem tudta vállalni a tizenkét órás műszakokat, sem az ügyeleteket. Így kényszerűségből rosszul fizetett takarítónői állást vállalt. Egy kis házról álmodik.
Egyik anyától megtudtuk, hogy férje alkalmi munkákból tengődik. Dolgozna ő is, de ehhez túl kicsik a gyerekei.

Egy kétgyermekes apának most sikerült elhelyezkednie, talán ő a legbizakodóbb. Gyakori – mondta Zentai Kinga –, hogy a brutálisan viselkedő férj miatt keresnek nálunk menedéket asszonyok és gyerekek. Ha a férjek előtt felsejlik a gyermektartás „rémképe”, igyekeznek visszasírni magukat a családba.

Az otthonban legfeljebb másfél évig tartózkodhat egy-egy lakó. A Vöröskereszt szociális munkásai mindent elkövetnek, hogy a kényszerpályára került családokat állandó munkahelyhez segítsék, és újra beillesszék a társadalomba. Ehhez az első, döntő lépés a közösségi életbe való beilleszkedés. A családok az otthonban kölcsönösen segítik egymást, és összehozzák őket a gyerekek számára szervezett programok is. Tavaly közös karácsonyt rendeztek, ami idén sem marad el. Évszakonként megünnepelik a gyerekek születés- és névnapját. Jártak már az állatkertben, a budatétényi Tropicariumban, részt vettek egynapos, sétahajózással és strandolással egybekötött siófoki kiránduláson. Március 8-án Martonvásárra látogattak az asszonyok és leányok, amíg a gyerekekre a férjek, illetve a szociális munkások vigyáztak. Rövidesen a fővárosi Nagycirkusz előadását tekintik meg. Az autóbusz és a belépők díjait a Vöröskereszt fedezi.

Az egykori átmeneti szállón mindennaposak voltak a verekedések, a botrányok, mióta létrejött az új intézményt és házirendet dolgoztak ki, már nem fordul elő, hogy rendőrt kell hívni a családosok otthonába. Az első lakók tavaly augusztusban költözhettek be, és a tanév végéig mindenképpen maradhatnak. Hogy hányuknak sikerül megvetnie a lábát, az ezután derül ki.