A Kőbányai Darazsak megcsípték a százhalombattai labdazsonglőröket az NB II C-csoportjának február 23-án rendezett összecsapásán, no nem nagyon, de annyira igen, hogy nyolcvan fullánkot vágtak a mieink gyűrűjébe, és erre csak hetvenkét tüske volt részünkről a felelet.
A vereség váratlanul jött, hisz korábban idehaza kosarasaink fölényesen lezümmögték a fővárosiakat, ám mint Macsali Róbert fogalmazott nincs semmi vész, mert egy-egy gyengébb muzsika minden jó sorozatba becsúszik, ez sajnos benne van a pakliban. Játékos-edzőnk egyébként Besenyei Tamással együtt húsz-húsz pont körül hintett, és igyekezett a kezdőötösből is mindenki, tehát Zimmer, Török, Illés és Bacs is. Utóbbi irányítónk előtt amúgy le a kalappal, hisz betegen is vállalta a játékot, a triplák azonban ezúttal érthetően nem úgy szálltak csont nélkül tőle, mint máskor. Ennek ellenére szoros derbi volt ez, mert a harmadik negyed közepén még 54-54-es állást mutatott az eredményjelző, de végül aztán a fővárosiak javára nyolc lett közte. Hogy a Nagytétény és a Százhalombatta között mennyi lesz majd a különbség március nyolcadikán, azt még nem tudni, de jó esély van a győzelemre.