Horgászok tanácskozása

Horgászok beszélgetésétől volt hangos a Városi Sportcsarnok a február végi szombat reggelen. Küldöttválasztó közgyűlésre gyülekeztek a Dubics Tamás Horgász Egyesület tagjai. A tagság megválasztott képviselői ötéves cikluson keresztül képviselik megbízóik érdekeit. A grémium megbízatása most járt le. A jelölőbizottság és a tagság javaslatai alapján a következő ötéves ciklusra 60 küldöttet választottak. Közülük 70 %-ban „régi-új” küldöttek.

Röviddel azután megtartotta első ülését a frissen megválasztott testület. Ezen az elmúlt évi egyesületi tevékenységet és az idei terveket tárgyalták. Először az évértékelő vezetőségi beszámolót hallgatták meg. Néhány fontos adat az előterjesztésből: az 1129 fős társaság 2004-ben összesen 25258 kg halat fogott, ebből saját vízterületükön 21039 kilogrammot. Legnagyobb mennyiségben pontyot (12519 kg), süllőt (1558 kg) és harcsát (1300 kg). A 24,5 kilogrammos fejenkénti fogási átlaghoz nagymértékben hozzájárult, a 8,5 millió forintos haltelepítés. Kihelyezésre került 162 mázsa ponty (90 %-ban horogérett), 10 mázsa keszeg, 2000 előnevelt süllő. Vízterületük továbbra is közkedvelt a vendéghorgászok körében, az eltelt időszakban 2300 vendéghorgászt fogadtak.

A 2005. évi terveik között szerepel az „intenzív” haltelepítés folytatása, a Bara-patak gátjavítása, az „ipszilonnak” hívott, eliszaposodott vízszakasz mederkotrása, tereprendezése. A hagyományoknak megfelelően, ebben az évben is megrendezik az egyesület tavaszi horgászversenyét, illetve júliusban az egyhetes Ifjúsági Horgásztábort a Velencei-tó partján. A vezetőségi beszámolót a felügyelő bizottság és a fegyelmi bizottság jelentései követték, majd a 2004. évi zárszámadás és a 2005. évi költségvetés megtárgyalása és elfogadása volt napirenden.

Végül szervezeti életük aktuális kérdései kerültek terítékre. A legnagyobb – néha indulatoktól sem mentes – vitát a haltelepítések rendjének kialakítása, illetve a horgászati szabályok egyes részeinek megváltoztatásával kapcsolatos vezetőségi előterjesztés váltotta ki. A legfontosabb, minden tagra kötelező változások a következők: egyéb, méretkorlátozással nem védett halfajtából csak napi öt kilogramm fogható; kívülről akadt hal nem tartható meg; a csónakos horgász nemcsak egyesületi horgászt, hanem napijegyes vendéghorgászt is magával vihet; a horgászok kötelesek tiszteletben tartani a patak torkolatánál lévő új egyesületi vízhatárt.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák