A Százhalombattai Testedző Club (SZTC) sakk szakosztálya nemzetközi minősítő versenyt szervezett a Hotel Trainingben november 1-4-én.
A versenyen tizennyolcan vettek részt, köztük egy ukrán, egy szerb és egy román nemzetiségű versenyző. A tizenöt magyar indulóból tizenketten az SZTC színeiben versenyeztek, a többiek Érdről, Szolnokról és Dunakesziről érkeztek.
A legfiatalabb versenyző a tizenkét éves Szécsi Péter, az SZTC első osztályú versenyzője, a legidősebb a hetvenkét éves Farkas László mesterjelölt volt. A lebonyolítás optimális feltételeit Kovács Ernő nemzetközi sakkverseny-bíró felügyelte.
Kovács István, az SZTC elnöke, aki szintén nevezett, elmondta, nagyon örülnek, hogy sikerült megrendezniük a versenyt, amit a FIDE, a nemzetközi sakkszövetség is elismer. Ez az SZTC megítélése szempontjából minőségi előrelépést jelent, hiszen számos szigorú feltételnek kell megfelelni hozzá. A klub jelentős anyagi támogatást kapott az önkormányzattól az idei évben, ez tette lehetővé a hivatalos pontszerző verseny megrendezését, valamint azt is, hogy komoly összeget fordíthattak sporteszközökre.
A mezőny viszonylag kiegyenlített volt: két mester, öt mesterjelölt, a többiek kivétel nélkül első osztályú versenyzők.
A végeredmény:
I. Bereczki I. Vértes Erőmű SE
II. Csóli Ö. Vértes Erőmű SE
III. Bartha S. SZTC
Legjobb ifjúsági: Petró J. SZTC.
Legjobb szenior: Farkas L. SZTC
Legközelebb december 8-án rendez sakkversenyt a szakosztály. A hagyományos Mikulás-kupára ingyenesen lehet nevezni a BMK-ban. A szervezők várják a helyi és a környékbeli általános iskolás leányok és fiúk jelentkezését.