Következő hazai mérkőzését november 4-én, 18 órakor játssza az SZKSE a Városi Szabadidő Központban. Az ellenfél a BP. Honvéd csapata lesz. A mérkőzésre a belépés díjtalan – tudtuk meg Macsali Róbert edzőtől.
Október 28-án hazai pályán fogadták a battai kosarasok a Közgáz csapatát. Sajnos, ismét bebizonyosodott, hogy míg B csoportban el-visel a csapat akár tízperces kihagyást is, addig itt, az A-ban mérkő-zések mehetnek el öt perc alatt is. A meccsen végig jól játszott a ha-zai csapat, mindenki hozzátett ahhoz, hogy győztesen hagyjuk el a parkettát, de sajnos, a rutinosabb ellenfél öt perc alatt eldöntötte a végeredményt.
Az eredmény:
SZKSE-Közgáz: 69-80
A VSTR-Hungária otthonában vendégeskedett a Százhalombattai Ko-sárlabda Sportegyesület október 24-én. Mivel az ellenfél az előző szezon bajnoka, így nem lehettek vérmes álmaik az újonc battaiaknak. Két negyed csoda után, ahol a battai csapat végig veze-tett, sajnos jött egy ötperces „áramszünet”, amit a csapat és a bírók együttesen okoztak. Két ártatlan helyzetben történt reklamálás után az ellenfél elment 11 ponttal, és utána hiába tudta tartani a lépést a százhalombattai együttes, vereséget szenvedtek.
Az eredmény:
VSTR-Hungária-SZKSE : 83-70
1n: 21-19
2n: 17-23
3n: 25-13
4n: 20-15
Zimmer L. 17, Macsali R. 16, Ferter A. 9, Fekete-Nagy Á. 9, Illés B. 8, Fekete M. 7, Besenyei G. 2, Besenyei T. 2.