Sulitenisz: felszínre kerülnek a tehetségek

  • SPORT
  • 2007-10-30
  • Írta: P.L.
  • 465 megtekintés

Egy országos pályázat keretében indult el Százhalombattán a sulitenisz elnevezésű program a Kőrösi iskola és a VUK SE tenisz szakosztályának együttműködésében tavaly szeptemberben. A kezdeményezéshez az idei tanévben még egy battai iskola, az Arany János is csatlakozott.

A teniszoktatás az iskolában, a napközis időkereten folyik, mindenki részt vehet benne, a rosszabb anyagi helyzetben lévő tehetséges tanulók számára is elérhető – mondta Tamás Emília, az intézmény igazgatója. Ebben a tanévben a második-harmadik évfolyam vesz részt a programban. Tavaly az iskola és a tenisz szakosztály saját erőforrásaiból bővítette az oktatáshoz szükséges sporteszközállományt, de ha hosszú távon folytatják a programot, támogatást kaphatnak az Országos Tenisz Szövetségtől, amely a jól működő iskolák számára fedezi a teniszoktatással járó kiadásokat.

A 2005-06-os tanév végén a VSZK szabadtéri salakos pályáin rendezett versenyt a VUK SE tenisz szakosztálya a programban résztvevő két iskolának, a százhalombattai Kőrösinek és az érdi Bolyainak. A versenyek hatalmas szülői érdeklődés mellett zajlottak, az eredményesen szereplő gyerekek az oklevél és a kupa mellé sportkiegészítőket kaptak.

A programnak köszönhetően bővül az iskolák sportpalettája, és mivel a szolgáltatás minden tanuló számára elérhető, hamar felszínre kerülnek a tehetségek. Így valósul meg az iskola és az egyesület közös érdeke, aminek a középpontjában a gyerek áll.

A Kőrösi iskolában Móczár Abigél, az Aranyban Szabó Zoltán edzi a gyerekeket – tudtuk meg Dénes Tibortól, a VUK SE tenisz szakosztályának vezetőedzőjétől. A szakosztály számára a program fő értéke, hogy sokan megismerkednek a sportággal, aminek köszönhetően növelhetik a létszámot, és javítják utánpótlás-ellátásukat. A résztvevő gyerekeknek december elején Mikulás-kupát, majd a tanév végén a tavalyihoz hasonló záró versenyt rendeznek.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák