Úgy másfél évtizeden keresztül volt tisztem beszámolókat fogalmazni az időseknek tisztelgő városi ünnepről így őszidőben. A minap pedig boríték érkezett számomra a városházáról, benne díszes meghívó az Idősek Napjára. Furcsa érzés vett erőt rajtam. Zavarosabb, mint azon az első, szomorú napon, amikor már nem kellett bemennem a szerkesztőségbe. Akkor hamarabb feltaláltam magam, mert ha az embernek nincs semmi dolga, hát keres magának. De a meghívót vészes figyelmeztetésnek éreztem az idő könyörtelen múlásáról, a közelgő elmúlásról.
Egyelőre dolgod van, azt kell most elvégezned – szálltam vitába önmagammal, amíg az ünnepség színhelye, a Sportcsarnok felé igyekeztem. A feladatnak, a munkának örülj most, ne viaskodj az elmúlás gondolatával. Így érkeztem meg kettős minőségemben, úgy is, mint tudósító és úgy is, meghívott vendég. Lássunk hát munkához!
Úgy ezerháromszáz vendégnek terítettek október 26-án, köztük nekem is, közel ötszáznak pedig házhoz szállították az ünnepi ebédet, a házi disznótorost hagymás törtburgonyával és párolt vöröskáposztával, amihez jól illett az óriás túrósbatyu. Ebéd előtt a Kőrösi iskola művészeti tagozatának gitár-, illetve vonószenekara muzsikált, majd Vezér Mihály polgármester köszöntötte az ünnepelteket. Elmondta: a várost, az egész társadalmat is minősíti, hogy miként bánunk a munkában már megfáradt korosztállyal. Nem árt tanácsaikat megszívlelni, hogy elkerülhessük azokat a buktatókat, amiket ők már megtapasztaltak. Köszöntötte – távollétében – a százhárom éves Milju Angeliki asszonyt, aki görög politikai menekültként Románián keresztül érkezett hazánkba, hat gyermeket szült, kilenc unokája és hét dédunokája van.
Köszöntötte a kilencvennégy éves Sefcsik Istvánt, aki a két világháború között és utána is sokat munkálkodott városunk társadalmáért és kultúrájáért, mégis megbélyegzett ember volt évtizedeken keresztül ’56-os múltja miatt, tavaly pedig Pro Urbe díjban részesült. Tortával köszöntötték Kovács Józsefnét, Venczkó Istvánnét és Madár Istvánt, akik akkor ünnepelték születésnapjukat, aztán a mulatozókat Szalai Antal cigányzenekara, Kállay Bori és Virágh József szórakoztatta tovább.
Amikor én is nekiláttam a disznótorosnak, egy idősebb társam megkérdezte: „Ha meg nem sértelek, hány éves vagy?” „Hatvanöt!” – válaszoltam büszkén. „Elküldhetnélek gyufáért, mert én hetvenhárom vagyok. De nem teszem – emelte poharát mosolyogva az enyém felé. Vedd úgy, hogy bevettünk a csapatba!”
