Nyugodt körülmények között, biztonságos anyagi háttérrel kezdte meg a bajnoki szezont a Százhalombattai Kézilabda Egyesület NB I-es férfi kézilabda-csapata – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amit szeptember 6-án tartottak a Battafit Sportközpontban.
Karádi Péter, az SZKE elnöke ismertette a csapat játékosállományát, majd a nyári felkészülésről, a célkitűzésekről és elvárásokról tájékoztatta a résztvevőket.
A 2007/08-as bajnokságot tizenhat csapattal indítja el a Magyar Kézilabda Szövetség úgy, hogy az alapszakaszban kétszer nyolc csapat (A és B csoport) játszik oda-vissza, majd a rájátszásban a két csoport első-negyedik helyezettjei a bajnoki címért, a kupaszereplésért, míg az ötödik-nyolcadik helyezettek a kiesés elkerüléséért játszanak.
Az SZKE célja az alapszakaszban az első négybe, a rájátszásban pedig az első nyolcba jutás.
Anyagi lehetőségeik az önkormányzati és szponzori támogatásnak köszönhetően nyugodt körülményeket biztosítanak a szakmai munkához.
Sótonyi László edző és csapata szeptember 9-én a Pick-Szeged ellen mutatkozott be a battai szurkolóknak, tisztességesen helytálltak a bajnokkal szemben.
Az SZKE elnöke megköszönte az önkormányzat, a támogatók és a szponzorok munkáját, segítségét, majd vacsorával egybekötött beszélgetéssel zárult a rendezvény.