Legendás körülmények között született, és legendák születtek benne, mégis egyetlen búcsúszó nélkül engedtük át a bontást végző cégnek. Több mint harminc évig szolgálta a százhalombattai úszásoktatást és versenyeztetést, de időközben csúnyán kiöregedett, infrastruktúrája korszerűtlenné, üzemeltetése gazdaságtalanná vált. A város vezetése úgy döntött, nem költ a felújítására, inkább újat épít helyette. Mire ezek a sorok megjelennek, talán nyoma sem marad a régi tanuszodának.
Azért ne felejtsük el teljesen, hiszen egykor a büszkeségünk, a városépítés hőskorának egyik jelképe volt. Az első komoly sportlétesítmények egyike, amely annak a vállalkozó szellemnek és összefogásnak az eredményeként jött létre, amire abban az időben is kevés volt a példa, és ahogy a világ változott közben, bizonnyal egyre kevesebb lesz.
Az akkori városi tanácson született az ötlet, hogy a tűzoltók számára kialakított víztározó lefedésével tanuszodát lehetne létrehozni. Szekeres József tanácselnök megnyerte a tervhez a DKV gazdasági igazgatóját, a medence sátortetejét a nagyvállalat készíttette el. Akkoriban a dolgozók nyolcvan százaléka battai volt, az uszoda az ő gyerekeiknek készült, a vállalatok pedig hírből sem ismerték a profiltisztítást, azaz komoly összegeket fordíthattak az alkalmazottak kulturált, egészséges szabadidejére a mostaninál közvetlenebb módon is. Építettek uszodát, üdülőt, csónakházat, és sportegyesületeket tartottak fenn. Az uszodalétesítésbe a tűzoltóság is beleegyezett azzal, hogy a vízvételezés technikai lehetőségét szükség esetére továbbra is biztosítani kellett. A létesítményt 1974 decemberében adták át. Az esemény óriási szenzációnak számított, hiszen ez volt a harmadik uszoda egész Pest megyében. Üzemeltetését még sokáig a DKV finanszírozta, sőt támogatta az úszók versenyeztetését is, egyebek mellett buszokat biztosított a szállításukhoz.
Az uszoda természetesen nem üzemelhetett szakképzett úszómester nélkül, a státusz létesítéséhez pedig a megyének kellett engedélyeznie. Miután ezt is sikerült elérni, megkezdhette munkáját a battai tanuszoda első úszómestere, Szalai János. Az ő irányításával rugaszkodott el először a medence falától Szokolai László, Vizi Csaba és Petruska László, akik ma a jövő reménységeit biztatják gyorsabb tempóra, jobb technikára, kitartásra. A névadó úszómestert sok más remek szakember követte, így például Csinger Márton, aki a versenysportot alapozta meg.
Az iskolai úszásoktatást felmenő rendszerben vezették be úgy, hogy heti egy testnevelés órát fordítottak rá. Délután tanfolyamokat is tartottak, ezeken választották ki aztán a versenyzőket. A sátortetős medencében több ezren tanultak meg úszni, közöttük Bodrogi Viktor olimpikon, ifjúsági Eb- és többszörös magyar bajnok, vagy Sipos Katalin, Korényi Krisztina, Tóth György és Zentai Zsolt, akik szintén beírták a nevüket a nemzeti sporttörténetbe.
Itt indult el a VUK SE úszószakosztályának története is, amely tizedik éve vezeti a megyei bajnokság pontversenyét, idén két ifjúsági Eb bronzérmes versenyzővel és négy diákolimpiai első hellyel, több válogatott kerettaggal büszkélkedhet, és évről évre döntőbe juttatja az iskolai váltócsapatokat.
Övék a jövő. A város első, tüzivíztározóból lett uszodája pedig a múlté. Azt mondják, az elbontott medence anyagát beépítik az új uszoda alapjaiba. Talán valahová egy táblát is fel lehetne majd szerelni, amibe valami olyasmit vésnének, hogy „Volt itt egy szerény kis sátortetős medence, amiben a fél város megtanult úszni.”
