Előkészületi mérkőzés, augusztus 11., Százhalombatta, VSZK.
Vezette: Szer Mihály
Százhalombattai LK – Maglód
4-4 (2-1)
Százhalombattai LK: Hegedűs (Horváth) – Fejős, Jakab, Bitter (Gyurkovics), Móra – Tereánszky-Tóth (Bakó), Szabó (Szép), Lannert, Trizna (Tőkés) – Havrán (Fekete), Károlyi R. (Ódor).
Edző: Gálvölgyi István
Góllövők: Havrán 2, Lannert 1, Tőkés 1.
Egy héttel a bajnoki rajt előtt a szintén NB III-as Maglód (Mátra-csoport) csapatát fogadta edzőmérkőzésen az SZLK. Az első játékrészben több helyzetet is kidolgozott a hazai csapat, és ebből kettőt értékesítve 2-1-es eredménnyel zárta a félidőt.
A második félidőben növelte előnyét az SZLK (4-1), majd a hátralévő időben Gálvölgyi István edző minden játékosának adott játéklehetőséget. A mérkőzés végére feljött a vendégcsapat 4-3-ra, és az utolsó percben lőtt góljukkal egalizálták a végeredményt, 4-4.
A 2007/08-as bajnokság első bajnoki mérkőzését idegenben – Martonvásár – kezdi a csapat augusztus 19-én, majd az első hazai bajnokiját 25-én játssza a Sárisáp-Sikér SE ellen.