Kosárlabda

  • SPORT
  • 2007-08-21
  • Írta: P.L.
  • 491 megtekintés
  • img

A Százhalombattai Kosárlabda Sportegyesület (SZKSE) augusztus 6-án kezdte meg felkészülését hazai környezetben a 2007/08-as bajnokságra. Macsali Róberttel, a csapat edzőjével arról beszélgettünk, milyen esélyekkel vágnak neki az új évadnak.

- Az elmúlt szezonban a csapat az NB II. B csoportjában jó játékkal és remek teljesítménnyel kiharcolta az A csoportba való feljutást – mondta. – Itt sokkal nehezebb dolgunk lesz, mert nívósabb csapatok szerepelnek, és erre fel kell készülnünk. Az alapozást augusztus 6-án kezdtük, heti négy edzéssel. A hétfői és szerdai napokon futóedzést, kedden és csütörtökön pedig futó és erőnléti edzést tartunk, ezt a munkát egy hónapig végezzük. A következő két hét edzésmunkájába már becsempésszük a technikai és taktikai elemek gyakorlását is.

- Történt-e változás a játékosállományban?
- A tavalyi játékoskeret megmaradt, és három új játékost igazoltunk, Liscsák Viktort, id. Kaszás Ferencet és Zimmer Lászlót, akik nem is olyan „újak”, hiszen már játszottak battai színekben, de közben eligazoltak, abbahagyták, és most újra itt vannak.

- Mikor indul a bajnokság, és mi a célkitűzés?
- A 2007/08-as bajnokság szeptember 15-én kezdődik, de az első bajnoki mérkőzést a Battai Napok (14-15-16.) miatt elhalasztjuk. Indulunk a Magyar Kupában is, ennek első fordulója szeptember 1-jén, illetve másodikán lesz, de még nem történt meg a sorsolás. A csapat célja, hogy ne legyenek kiesési gondjai,hiszen ez a csoport a legszínvonalasabb csapatok bajnokságát jelenti, így minden mérkőzés nagyon fontos, oda kell figyelni minden lehetőségre, mérkőzésre.

- Történt-e más változás az SZKSE életében?
- Nagy változás történt a nyári időszakban. A Pedagógus SE férfi és női csapata integrálódott az SZKSE-be, és ők külön bajnokságban (megyei) vesznek részt a saját nevükön. Beindult az utánpótlás-nevelés is: van egy 10-12 évesekből álló leánycsapat, edzőjük Bálintné Hegedűs Magdolna, és egy 14-18 éves korosztályú fiú csapat, edzőjük Nagy László. Az SZKSE így egészen komoly egyesületté nőtte ki magát ebben az évben, hiszen 5 szakosztállyal működik.

- Mit vár a csapattól az edző?
- Jó és fegyelmezett játékot, és persze bennmaradást!

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák