Úszás - Ifjúsági Úszó Európa-bajnokság

  • SPORT
  • 2007-08-06
  • 730 megtekintés
  • img

Július 18-22. között Antwerpenben (Belgium) rendezték meg az ifjúsági EB-t, ahol Szeder Fanni, a VUK SE versenyzője 800 m és 1500 m gyorsúszásban a III. helyen végzett, az eddigi legjobb eredményét teljesítve. Ebből az alkalomból készült a riport a versenyzővel.

- Egy rövid bemutatkozást kérek.
- 1992-ben születtem, Százhalombattán élek a szüleimmel, és az Arany János iskola 10. osztályos tanulója vagyok. Ötéves korom óta úszok, és hét évesen már versenyszerűen űztem ezt a sportágat, mint a VUK SE igazolt versenyzője. Az EB III. helynek nagyon örülök, mert az eddigi legjobb eredményt tudtam teljesíteni, és azért külön örülök, hogy a harmadik helyért szoros versenyben, de nyerni tudtam.

- Az EB-n az ifjúsági válogatott vett részt. Mióta vagy korosztályos válogatott?
- Már két éve vagyok a válogatott tagja, először a serdülő, majd az ifjúsági csapatba kerültem az eredményeim alapján.

- Mi a célod az úszással, és van-e példaképed?
- A legközelebbi fő célom a 2008. évi belgrádi úszó EB-n a dobogó legfelső fokára állni. Nagyon sok jó úszó van, de nem tudok egyet kiemelni, mert mindegyikre valamilyen okból felnézek, és tisztelem őket az eredményeikért.

Vértesi Tamás, edző: „Nagyon örülök Fanni eredményének, és annak különösen, hogy az eddigi legjobb eredményt elérve az EB-n III. helyezést szerzett. A következő nagy megmérettetés a 2008. évi belgrádi EB, ahol még jobb eredményt érhet el.”


Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF)

Belgrád (Szerbia) adott otthont július 19-től 27-ig az EYOF-nak, amelyen 11 sportágból rendeznek ifjúsági korosztályúak számára versenyeket. A magyar fiatalok úszás, vízilabda, atlétika, judo, asztalitenisz és torna sportágakban indultak. A verseny a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szervezésében zajlott. A magyarokat az említett hat sportágban a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) nevezte. A magyar delegáció 107 fővel vett részt a versenyen, ebből 15 úszó képviselte a magyar színeket. Az úszócsapat szakágvezető edzője Vértesi Tamás, a VUK SE edzője volt. A 15 úszóból Szilágyi Ádám, a VUK SE úszója képviselte a klubot és a várost, 100 m hátúszásban a III. helyen végzett 0:58,60 mp-es idővel.

Szilágyi Ádám: „1991-ben születtem, Százhalombattán élek, tanulok és sportolok. Az Arany János iskola 10. osztályos tanulója vagyok. Három évesen kezdtem, és 7 éves koromtól versenyszerűen úszok. Ez a III. hely az eddigi legjobb eredményem, de jövőre én is a belgrádi ifi EB-n szeretnék jól szerepelni. Példaképem Michael Phelps, amerikai úszó, akinek az eredményei, teljesítménye lenyűgöző. A következő fontos verseny az Országos Serdülő Bajnokság Egerben, amit szeretnék megnyerni, ez a következő fő feladat, erre készülök.”
Vértesi Tamás, edző: „Nagyon örülök, hogy két versenyzőnk is – Szeder Fanni és Szilágyi Ádám – fontos versenyen III. helyen végeztek, örülök, hogy Bodrogi Viktor nyomdokaiba léptek, és a versenyeken eddigi legjobb idejükkel felállhattak a dobogó 3. fokára. További fejlődési lehetőség van még mindkét versenyzőben. A hibák csiszolása után a következő cél a 2008-as belgrádi ifjúsági EB-n való jó helyezés elérése, ami mindkét úszó számára elérhető és megvalósítható. Addig is ezen dolgozunk gőzerővel.” 


Országos Serdülő Bajnokság

Egerben rendezte meg augusztus 2-5-ig a Szövetség az Országos Bajnokságot (OB) az úszók serdülő korosztálya számára. A VUK SE-t négy versenyző és a Vizi Csaba-Vértesi Tamás edzőpáros képviselte. A mintegy 300 induló közül Szilágyi Ádám a VUK SE úszója remekelt, és az alábbi eredményeket érte el:
- 50 m hátúszás I. hely – 0:27,71 mp
- 100 m hát I. hely – 0:58,59 mp. (ez eddig a legjobb eredménye)
- 200 m hát III. hely – 2:09,93 mp.
- 200 m gyors III. hely – 1:56,85 mp
- 400 m gyors III. hely – 4:09,66 mp.
Vértesi Tamás, edző: „Szilágyi Ádám remekelt 100 m háton élete eddigi legjobb idejét úszta, a többi battai versenyző fiatalabb volt a korosztályánál, jelentősebb eredményt nem tudtak produkálni, de tapasztalatszerzésre jól jött nekik ez a verseny.”

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák