Puskás Béla Százhalombattán született, sőt, a felmenői is mind idevalósiak voltak. Tizenöt éves volt, amikor meghalt az édesapja, anyja három gyerekkel maradt egyedül. Béla volt a legidősebb, állattenyésztőnek tanult, de abbahagyta az iskolát és dolgozni kezdett, hogy támogatni tudja a családot. Feleségével édesanyja másfél szobás lakásába kezdték a közös életet, amikor azonban az anyja eladta a lakást, nekik menniük kellett. Pályáztak és kaptak önkormányzati lakást, néhány év múlva azonban elveszítették.

- Egy ismerősöm kölcsönt vett fel, és megkért, hogy legyek az adóstársa – meséli. – Később nem törlesztette a hitelt, ráadásul eltűnt, a bank engem talált meg, és vonni kezdték a fizetésemből az adósságát. Választanom kellett: vagy a számlákat fizetem, vagy a gyerekeimet etetem, én az utóbbit választottam. Gyűlt, gyűlt a tartozásunk, és négy évvel ezelőtt ki kellett költöznünk a lakásból, így kerültünk a Csenterics úti szállóra. Akkor minden megszakadt bennem, úgy éreztem, nem kellek senkinek, nincs már rám szükség. Nagyon nehéz időszak volt, nem láttam értelmét semminek, inni kezdtem. Egyszer a nagylányom be akart iratkozni a könyvtárba, és ehhez ki kellett töltenie egy papírt. Odajött hozzám és megkérdezte, mit írjon az apa foglalkozásához, azt, hogy alkoholista? Azóta nem iszom.

- Milyen lehetőséget látnak arra, hogy kikerüljenek a szállóról?
- Reálisan kell nézni a helyzetet. Itt, Battán nekem már nincs esélyem, önkormányzati lakást biztosan nem kapok, venni pedig nem tudok, ezért más megoldás után kell nézni. Nemrég a tévében láttuk, hogy Győr közelében, Mezőörsön az önkormányzat lakhatást biztosít olyan családok számára, ahol iskolás és óvodás gyerekek vannak, mert fogy a falu népessége, és attól tartanak, hogy meg kell szüntetniük az intézményeket. A családgondozónkkal együtt felvettük a kapcsolatot az ottani önkormányzattal, nemrég pedig el is mentünk és megnéztük, mit kínálnak.

- Tetszett, amit láttak?
- A falu nagyon szép, az emberek pedig kedvesek, szívesen fogadtak bennünket. A ház, amiben lakhatnánk, pedagóguslakás volt. Kilencvennyolc négyzetméteres, háromszobás, összkomfortos, és hatalmas, ezernégyszáz négyszögöles telek tartozik hozzá. Munkát is kapnék az ottani tehenészetben. Tanulmányoztuk a szerződést, amely szerint öt évig használhatjuk a házat és a kertet, ez idő alatt csak a rezsit kell fizetnünk, emellett havonta huszonötezer forintot kell befizetnünk, ezt azonban egy összegben visszakapjuk, ha öt évig ott maradunk.

- Döntöttek már, aláírják a szerződést?
- Mi akár azonnal aláírtuk volna, de az ottani önkormányzatnak még jóvá kell hagynia. Ha minden sikerül, akkor augusztus 21-én költözünk. Alig várjuk, lesz tágas lakásunk, nagy kertünk, megtermelhetjük, amire szükségünk van, tartunk majd állatokat is, öt év múlva pedig vehetünk saját házat, mert arrafelé sokkal olcsóbbak az ingatlanok, mint nálunk.
A gyerekek is örülnek. Bettina, a legidősebb lány szívesebben maradna, de tudomásul veszi, hogy változtatniuk kell.

- Sajnálom, hogy itt kell hagynom a barátaimat – mondja. – Igaz, szeptembertől mindenképp elkerülnék Battáról, mert Gödöllőn tanulok tovább, közlekedési szakközépiskolában. Csak hétvégeken és a tanítási szünidőkben megyek haza, az új otthonunkba.
A kisebbek tele vannak várakozással. Amikor Puskás Béla sorolni kezdi, milyen állatokat szeretnének tartani, a nyúl, a kacsa, a tyúk és a disznó után Henrietta közbeszól: és macskát! Mert macskájuk már van, ez volt az első felajánlások egyike. Az ismerősök többsége örül Puskásék szerencséjének, sokan jelentkeztek, hogy amiben csak lehet, segítenek, emellett természetesen olyan is akad, aki irigykedik.

- Kaptam kritikát – mondja az apa -, hogy rosszul gazdálkodunk, mert édességet és csipszet is veszünk a gyerekeknek. Van benne igazság, de úgy érzem, valahogyan kompenzálnom kell, hogy az én gyerekeim nem úgy élnek, mint mások.
Mióta költöző-félben vannak, újra bejárják a város legszebb részeit, búcsúzkodnak. Felkeresik a parkokat, üldögélnek a főtéren, a díszkútnál. Itt élték le az eddigi életüket, és szerették Százhalombattát, de most ez nem számít. Most a jövő a legfontosabb, az újrakezdés lehetősége, amit nem szabad elszalasztaniuk.