Egyszer egy koncerten, egyszer pedig egy zsúfolt tengerparti sétányon vesztettük el a gyereket. Mind a kettő rémálom volt. Mikor előkerült, mind a kétszer elmagyaráztam neki, hogy hasonló esetben – idegen helyen, idegen emberek között – keressen egy rendőrt. Csak neki mondhatja el, hogy átmenetileg elvesztette a felügyeletét, nem képes tájékozódni, esetleg azt sem tudja, hogy hol van.
Szüleim, akik a késő Kádár-korban váltak felnőtté, még utálták a rendőröket, bár soha nem volt dolguk velük. Az én generációm már azon a jelszón ért felelősségteljes állampolgárrá, hogy a rendőrség szolgál és véd. Természetesen minket. A magam részéről jókat röhögök a rendőrvicceken, de nem gondolom, hogy a rendőrökre húzott sztereotípiák megalapozottabbak lennének azoknál a közhelyeknél, amiket szőke nők, skótok vagy romák rovására szoktak puffogtatni tartalmasabb beszédtéma hiányában levő társaságokban.
Az előítélet a gondolat restsége, maradjunk hát a tapasztalatnál. A személyesről annyit, hogy biztosan szubjektív, de nem túl jó. Egyszer két órát vártam a lépcsőházban a feldúlt lakásom előtt, hogy megérkezzenek a helyszínelők. Egyszer pedig felhívtam éjfélkor a rendőrséget, hogy nem tudom, hova lett a férjem. Kuncogás és kétértelmű megjegyzés volt a válasz, pedig utóbb kiderült, hogy valódi baleset történt vele. Ismerősöm azt mesélte, hogy felajánlották neki, másfél millióért tisztára cserélheti alkoholos vérmintáját. Egy másik ismerősöm feljelentést akart tenni, mert valaki, aki álnéven mutatkozott be neki, és hamis adatokat adott meg magáról, kontár munkát végzett a lakásában, és ezzel megkárosította. A rendőrségen nem rögzítették a panaszát.
Az utóbbi időben nem telik el úgy nap, hogy ne olvassunk, lássunk, halljunk valamit a sajtóban rendőrök nemtörődöm, korrupt, erőszakos viselkedéséről.
Elküldték a kerékpárost, aki feljelentést akart tenni, amiért egy volt államtitkár az utcán fegyvert fogott rá. Megbírságoltak egy újságírót, mert miközben az életét mentette, biztonsági öv nélkül mobiltelefonált. Állítólag bántalmazták Zsanettot. Megjegyzem, míg férfiaknak kijár a vezetéknév, de legrosszabb esetben is a rövidítése, addig a nőt újságban, tévében, nyilvános fórumon elég a keresztnevén szólítani. Szóval nem tudjuk, Zsolti, Pityu, vagy Géza tett-e valami törvénytelent a rendőrautóban, azt viszont igen, hogy Zsanett körül valami nem kóser. Mint ahogy Kármán Irént sem ott, úgy és akkor verték meg, ahogyan állítja, legalábbis a Nemzeti Nyomozó Iroda szerint.
Nem szabad azt hinnünk, hogy minden rendőr nemtörődöm, korrupt vagy erőszakos, még annak ellenére sem, hogy elárasztanak minket az ilyenekről szóló hírek. Kérdés, hogy erkölcsi válság van-e a rendőrségnél, és ezt, mint mindennapi valóságunk részét tükrözi a sajtó, vagy nincs semmiféle válság, vannak piszkos és rendes zsaruk, mint ahogy mindig is voltak, de valamilyen érdekek azt diktálják, hogy minél több piszkos ügy kerüljön nyilvánosságra. Míg régebben nem kötötték az újságírók orrára, ha fegyelmi indult egy rendőr ellen, most a részletekről is értesülünk, méghozzá az előtt, hogy az ügyet hivatalosan lezárták volna.
Vajon kinek jó, ha minden nap szembesülünk valamilyen rendőri túlkapással, hanyagsággal, bumfordisággal? Mibe kerül az országnak, ha szétfoszlanak a közbizalom érzékeny körei, amelyek tulajdonképpen összetartják? Mennyi időbe telik ezeket újraépíteni?
A nap mint nap kipattanó botrányos ügyeket felfoghatjuk úgy is, hogy lám, nem volt hiábavaló a vezérkar leváltása, a rossz zsarukról a nyilvánosság előtt rántják le a leplet, hogy meg tudjuk őket különböztetni a jóktól. Nyilván azt kellene mindebből leszűrnünk, hogy elindult a megtisztulás. Csak hát a legtöbb megtisztulás közelről és kívülről nézve gusztustalan.
Világunk a bizalomra épül. Bíznunk kell az orvosban, a tanárban, és a rendőrökkel kapcsolatban sem lehet kétségünk afelől, hogy mit szolgálnak, és kit védenek. Ha ez nem így van, akkor a válság nem az egészségügyé, az oktatásé vagy a rendőrségé, hanem valamennyiünké.
Butaságnak tartom az előítéletet, mégis elbizonytalanodtam a gyerekkel kapcsolatban. Nem tudom, mondjam-e neki még egyszer, hogy ha magára marad, eltéved, keressen egy rendőrt. Elszomorító.
