A Százhalombattai Labdarúgó Klub NB III-ban szereplő csapata gőzerővel készül a 2007/08-as bajnokságra Gálvölgyi István régi-új edző irányításával, aki egyéves szerződést kötött a klubbal.
A felkészülésről, az igazolásokról kérdeztük Rednágel Jánost, a klub elnökét.
- Nagy mozgás volt a csapaton belül a nyáron, többen távoztak, és új játékosokat is igazoltunk. Elment Nokta, Béres, Tímár, Bíró, Nagy, Kupi, Fogarasi és Kaszás, érkezett Havrán, Bitter, Tőkés, Lanner és Újfalusi.
A nyári felkészülést hazai környezetben július 12-én, napi egy edzéssel kezdte a csapat. Gálvölgyi István kilenc edzőmérkőzést tervezett, háromszor NB II-es (Dunaújváros, ESMTK, Felcsút), kétszer NB III-as (Maglód, Újbuda-Lágymányos) és négyszer me-gyei I. osztályú csapat ellen lép pályára az SZLK. Öt mérkőzést játszik hazai környezetben. A sorsolás július végén lesz, és au-gusztus 18-19-én indul a bajnoki rajt. Hazai mérkőzéseinket sze-retnénk szombatonként játszani, ahogyan az elmúlt szezonban.
- Mik az elnökség célkitűzései?
- A dobogó minimális követelmény, de, ha lehetőség van rá, az első hely és a feljutás a cél.
- Felröppent a hír, hogy NB II-ben indul a csapat.
- Az MLSZ versenyszervezési osztálya megkérdezte a hat NB III-as csoport harmadik helyezettjeit, hogy ki vállalná az indulást az NB II kiadó helyén, a Keleti-csoportban. Vállaltuk volna, de végül a Mezőkövesd élhetett a lehetőséggel, mivel több pontot gyűjtöt-tek a bajnokságban, mint mi. Jó lett volna egy osztállyal feljebb játszani, de az NB III reálisabbnak tűnik.
- Gálvölgyi Istvántól azt kérdeztem, megfelelőnek tartja-e az el-nökség célkitűzéseit, és mi a véleménye a játékosállományról?
- Az első három helyezés valamelyikét reálisnak tartom, bár az MLSZ idei döntése értelmében az NB I-es csapatok junior csapa-tait az NB III-as csoportokba sorolják, és ők is feljuthatnak a NB III-ból a magasabb osztályba, így már nem lesz könnyű az idei bajnokság. A játékosállománnyal elégedett vagyok, de jó lenne még egy támadót igazolni. A labdarúgóink hozzáállása jónak mondható, és remélem, sok örömet fognak szerezni a battai szur-kolóknak.