Labdarúgás

  • SPORT
  • 2005-02-15
  • 82 megtekintés

Szép Imre csapata, amely őszi bajnokként zárt tavaly az NB III Duna-csoportjában február elején már sorra játszotta előkészületi találkozóit a budatétényi műfüves pályán.

Az eddigi három meccsen igazán imponáló a százhalombattai mérleg: három győzelem, 13 rúgott- és mindössze 5 kapott gól. A vezetőedző szinte minden futballistájának adott több-kevesebb játéklehetőséget ezeken az edzőmérkőzéseken, mert mint mondta a rotációs rendszer híve, és különben is minden poszton több bevethető labdarúgóra van szüksége. Sorrendben haladva először a Baracsot verték meg a mieink 3-0-ra, majd a nagy múltú Budafokot 4-2-re, ezt követően pedig a londoni magyar-angol mintájára az Iváncsát 6-3-ra. A szezonnyitó remélhetőleg ugyanilyen magabiztos lesz majd március ötödikén a Szigetszentmiklós otthonában.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák