„Ne bántsd a fát, hisz ő is érez,/Szép, gyöngén nyúlj a leveléhez,/
Ágát ne törd, lombját ne tépd, /Hagyd meg annak, ami: épnek, szépnek,/
Ne bántsd a fát.” Benedek Elek soraira ma is emlékszünk, olvasókönyvünk egyik ékessége volt. Nemcsak elolvastuk, hanem beszélgettünk is róla, talán ennek is köszönhető, hogy attól kezdve másképp néztünk a körülöttünk lévő növényekre, mint korábban. Gyerekként is megbotránkoztunk rajta, ha a vásottabbak egész ágakat törtek le a Kiserdőben lévő cseresznyefáról, leettek róla egy maréknyi gyümölcsöt, a többit pedig félredobták.
Persze ennél brutálisabb támadások is érik a fákat. No nem a nagyokat, mert a vastag törzs, az izmos ág próbára tenné a duhajokat. Inkább a gyönge csemetéknek esnek neki: ez ám a virtus, valóban nagy erő szükséges ahhoz, hogy derékba törjék a fácskák életét.
Legutóbb az Erkel körútról a bevásárlóközpontig vezető sétány mentén ténykedtek a garázdák. A következmény siralmas, egyben felháborító.
