Így került a tanév elején a japán Narából a százhalombattai Arany János gimnázium tizenegyedik évfolyamába Ueda Seira, hogy egy tanéven keresztül ismerkedjen a magyarokkal, s ha már itt jár, Európával is. Szerencséje egy olyan családhoz sodorta, akiknél a mindennapok része a kultúra szeretete és művelése. Násztorék nagy lelkesedéssel vezették be őt a magyar kultúra kincsesházába, voltak csikósbemutatón a Hortobágyon, megnézték Debrecent, biciklitúráztak a Balatonnál, kirándultak Visegrádon, Esztergomban, Szentendrén és Szarvason.

Természetesen, ellátogattak a Budai Várba és Martonvásárra is, megnéztek színházi, opera- és operett-előadásokat, valamint balettet, mert Seira Japánban balettozni tanult, és sok néptáncos produkciót, mivel diákbefogadója, osztálytársa – Násztor Péter – jeles néptáncos. Lazításként elmentek moziba is. Emellett Svédországban vendégeskedtek, Olaszországban síeltek, Prágába pedig a YFU szervezett találkozót az európai cserediákoknak. Mindeközben Seira eltett minden jegyet és naplót vezetett, aminek a vége felé a dátum mellé a napokat már magyarul írta. Ha hazamegy, szeretne „angyalka” lenni, azaz önkéntes szolgálatot vállalni az újabb cserediákok és befogadó családok mellett. A tanév során több osztálytársát tanította japánra, közülük ketten tervezik, hogy elutaznak a szigetországba cserediákként. Mivel egy japán egyetemnek a pécsivel van kapcsolata, Seira hamarosan újra visszatér Magyarországra, mint pécsi egyetemista. Angolt és magyart szeretne tanulni, mert régi álma, hogy stewardessként dolgozzon, s reméli, hamarosan lesz közvetlen Budapest-Tokió-járat. Az iskolában csak az angol, magyar és testnevelés órákon kellett részt vennie. Fennmaradó idejében rajzolni járt, két fúvószenekarban – a százhalombattaiban és a budafokiban is – játszott otthonról hozott szép trombitáján. Befogadó „mamájával”, Násztorné Réczey Évával együtt énekelt a Bodzavirág és a Százszorszép Kórusban, sőt elsők lettek az érdi Kodály Kórus Fesztiválon. A Forrást, ahol Násztor Péter táncol, csak nézőként kísérte a fellépésekre.

Mikor megkérdeztem, járt-e ennyi felé otthon, Japánban, csak annyit válaszolt, hogy az apukája sokat dolgozik… Hogy honnan ered Seira kiapadhatatlan kíváncsisága a művészetek iránt? Szülővárosát, Narát Japán első fővárosaként építették 710-ben, és azóta is a japán kultúra egyik fontos központja. Itt található a világ egyik legnagyobb bronz Buddha-szobra, számtalan templom, színház és egy híres ősi temető. Seira gimnáziumának ablakából egy hegyre látni, amely tele van azzal a bizonyos díszcseresznyével, aminek káprázatos virágzását az egész világ csodálja.

Szerinte a magyarok furcsállanák náluk az időjárást, mert hamar sötétedik, és a fürdőszobát is különösnek találnák, mert nincs külön zuhanytálca. Ezzel együtt az Ueda-család otthona inkább amerikai stílusú, bár fenntartanak egy úgynevezett „japán-szobát”, ahol Buddha-szobor áll. Ide vonulnak el imádkozni a nagyszülők, és a nagymama itt tanította meg Seiranak a hagyományos japán teaszertartást.

A különbségekről beszélve Seira elmondta, hogy náluk a tanár-diákviszony sokkal távolságtartóbb, mint nálunk tapasztalta. Akár egy-két éves korkülönbség esetén is teljes tisztelettel tartozik az ifjabb az idősebbnek. Az általános iskolás- és gimnazista-korú diákok nem sminkelhetnek, nincs füllukasztás, van viszont egyenruha. Aztán, ha egyetemisták lesznek, onnantól mindent szabad. Itt a fiatalok sokkal többet buliznak, néha egész késő estébe nyúlóan. Japánban délutánonként összejönnek, beszélgetnek és kedvenc szabadidős hobbijuknak hódolnak: karaokeznak. Sok diák dolgozni jár iskola után, szemben azzal, hogy itt további tanulással – zene, rajz, nyelvek – töltik az idejüket. Ez tetszett Seiranak, de volt egy dolog, amit nem szeretett: a sok dohányzás. Ebben határozott volt a véleménye annak ellenére, hogy elmesélte, a japánok inkább azt mondják, „szeretem és nem szeretem”, míg az európaiak úgy fogalmaznak: „szeretem vagy nem szeretem”.

Seira nemsokára elmegy Százhalombattáról. A bőröndjében naplók, jegyek, magyar népviselet, népzenei cédék, nyelvkönyv és fényképek lapulnak. Amikor azt forszírozom, mi fog neki hiányozni, elhallgat, és nehezen szólal meg újra. Közben a szeme kipirosodik a szemüvege mögött. „Mindenki hiányozni fog.”