Sporthirek - 2004.10.29

  • SPORT
  • 2004-10-29
  • 601 megtekintés

KÉZILABDA Sajnos, nem tört meg a jég a Molnár József irányította férfi kéziseinknél, akik zsinórban hetedszer is kikaptak, ezúttal idehaza 28-26-ra a Csömörtől. Az egyetlen biztató jel, hogy új igazolásunk, Molnár János valósággal szórta a gólokat, ám ez is kevésnek bizonyult, mert az Adorján Gábor által vezényelt vendégek a szünetig így is elhúztak 1812-re. A második harminc percben aztán a mieink megemberelték magukat, de megfardítani már nem tudták az állást, csak szorossá tenni. Az állandó rohanás az eredmény után görcsössé tette a kék-sárgákat, és a döntő pillanatokban nem sikerült átlépni az árnyékukat. Márpedig hit nélkül nincs győzelem. A Győr elleni meccs előtt ezért a legfontosabb edzői feladat rendet rakni a fejekben, mert nagyon úgy tűnik, hogy a jóban-rosszban ki tartószurkolók részéről is fogytán a türelem. TRIATLON Csomor Erika derekasan helytálIt a Hawaii lronman viadalon, amelyen első ízben vett részt. Az embert próbálósportág mellett végletekig kitartó versenyzőnő tizenhetedikként ért célba az 1700 fős mezőnyben, a másik magyar induló, Kropkó Péter pedig huszonkettedik lett. Erikáról köztudott, hogy az úszás nem tartozik az erősségei közé, ennek ellenére most alig több mint egy óra alatt megküzdött a 3,8 kilométeres tengerszakasz hullámai val, és nem egész hat óra alatt letudta a 180 kilo méteres kerékpáros penzumot is. A pokoli hőség sokat kivett belőle, így már nem tudott úgy haj rázni a maratoni távon, hogy a szűk elitbe kerüljön, és ezzel biztosítsa a jövő évi automatikus kvalifikációt. Ennek ellenére hősiesen küzdött, és nem sok hiányzott neki ahhoz, hogy véghez vigye azt a bravúrt, ami eddig még soha senkinek sem sikerült, nevezetesen, hogy elsőre bekerüljön a nem hivatalos vb első tíz helyezettje közé. Kétszeres duatlon világbajnokunk elszántságát ismerve azonban könnyen megjósolható, hogy jövőre ismét neki vág a Hawaii megmérettetésnek. Először persze újra ki kell vívni a részvételi jogot, ami nem lesz egyszerű. Elég, arra gondolni, hogy idén hozzávetőleg 35 ezren pályáztak rá. KOSÁRLABDA Öt győzelem és egy vereség ez a mérlege a Százhalombatta NB II-s férfi kosárlabda együttesének az idényben. Az előző szezon bukdácsolásaira emlékezve abszolút elégedettek lehetünk. Amúgy a nyitókörben kaptuk az egyetlen pofont, méghozzá a NET 54 Hyperteam-től, amely nevéhez méltóan hiperaktív játékot produkálva 13 pontot vert a mieinkre. AMacsali Róbert játékos-edző irányította gárda aztán a Józsefvárosnál már 10 ponttal jobbnak bizonyult, és hozta a Zrínyi SE elleni meccsét is, igaz, csak pokoli izgalmak közepette, a hosszabbítást követően. Minden jó azonban, ha a vége jó, és ez így lett a HP monogramú tár sasággal szemben is, amikor huszonöt lett a differencia a javunkra, valamint az ex battai edző, a Tatár István által dirigált Kőbányai Darazsak ellen is, akiknél huszonnyolccai több fullánkot szórtunk a kosárba, mint ők. Ami pedig a Studenttel való összecsapást illeti, itt az első és az utolsó negyedben mutatott meggyőző játék feledtette a második és harmadik felvonás renyheségét, és a 75-61 önmagáért beszél. A battai álomcsapat egyre merészebb álmokat szövögethet, talán még a feljutásról is. MODELLEZÉS Októberben a Farrai család alaposan megutaztatta rádióirányítású vitorlásait. Előbb Orfűn, majd pedig a szlovákiai Seneken vett részt hajóival egyegy rangos versenyen. Hogy nem volt hiábavaló a több száz megtett kilométer, azt mi sem igazolja jobban, mint, hogy a festői környezetben található Pécsi-tónál Forrai Csaba nyerte meg az F5-10, és az F5M kategória versengését is, édesapja, Farrai István pedig mindkét számban negyedikként zárt. Ugyancsak negyedik lett aztán az északi szomszédunknál rendezett regattán ezúttal az ifjabb Farrai, a papának viszont már be kellett érnie a tizennyolcadik hellyel. Persze ez sem piskóta, hisz a technikai sportág battai nagymenői mellett még 4 ország 29 képviselője indult harcba a győzelemért. Rendőrségi hírek Három bűncselekmény történt és egy világháborús lövedéket hatástalanítottak Százhalombattán október második és harmadik hetében számolt be Tolnai Ildikó, az érdi kapitányság sajtóreferense. Második világháborús akna került elő a földből a MOL Rt. üzemi területén zajló építkezés során október 2l-én. A helyszínre érkező tűzszerészek hatástalanították a háborúrekvizitumát. A következő napon három bűn cselekményt követtek el Battán. Ellopták a ]CW-677-es forgalmi rendszámú Peugeot típusú tehergépkocsit a Liszt Ferenc sétány parkolójából. Egy Op el gépkocsi ablakát törték be a Széchenyi utcában. Az el követő 40 ezer forintos cédélejátszót vitt el a kocsiból. A Tavasz utca egyik családi házába a nyitva hagyott bejárati ajtón keresztül sur ra nt be egy tolvaj, és 20 ezer forint készpénzt vitt el. Sz.].

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák