Évtizedekkel ezelőtt vajdasági rokonoknál nyaraltam. Az akkor egyetlen ottani magyar nyelvű újság, a Magyar Szó olvasása közben felfigyeltem rá, hogy egy egész oldalt betöltöttek azok a magánhirdetések, amelyekben elhatárolódtak egymástól az emberek. A megfogalmazás szinte minden esetben ugyanolyan volt, csak a nevek változtak: XY a továbbiakban semmiféle felelősséget nem vállal XY-né cselekedeteiért, illetve ugyanez fordítva, mert XY-né sem vállalt közösséget (volt) férje viselt dolgaival. Azon gondolkodtam akkor, mit követhetett el az egyik vagy a másik, milyen égbekiáltó bűn terhelheti a lelkét, ha a férje (felesége) arra kényszerül, hogy a nagy nyilvánosság előtt megtagadja korábbi szövetségesét. Aztán rájöttem: nem bűnökről volt szó, mindössze ez is hozzátartozott a válási ceremóniához arrafelé.
A szövetség komoly kötelék. Nem vérségi alapon jön létre, nagyon fontos feltétele a természet, a nézetek hasonlósága, de a leglényegesebb a cél, amelynek érdekében szövetkeznek a felek. Egy jó szövetségben a kisebb konfliktusokat igyekeznek megoldani a nagyobb eredmények eléréséért, nem költözik vissza hetenként az asszony az anyjához, csak, mert a férje időnként elfelejti kivinni a szemetet. Mindketten tudják, hogy az apró súrlódások elkerülhetetlenek, de nem engedik csip-csup ügyek miatt meginogni, netán összedőlni az egész építményt. Nem utolsó sorban azzal is tisztában vannak, hogy a problémákat nekik maguknak, házon belül kell megoldaniuk. Ha kiviszik az utcára, ha a családi viszályba bevonják a szomszédokat is, azzal felrúgják az egymással kötött megállapodást, mert attól kezdve egymás ellen keresnek másutt szövetségeseket. Ez már szinte jóvátehetetlen vétség, árulás, amely után a békés rendezésre aligha marad esély.
Maradva a házasság példájánál: ha rájön az egyik fél, hogy nem a megfelelő emberrel kötött szövetséget, ha kiderül, hogy nem az, akinek korábban mutatta magát, ha visszaélt a jóhiszeműséggel, ha kihasználta és cserbenhagyta a másikat, akkor talán valóban nincs más út, mint felrúgni az egyezséget. A jó ízlés persze ilyenkor is azt diktálja, hogy ne teregessük ki a hálószobatitkokat, mert azok nem tartoznak senki másra, még akkor sem, ha ezek kifecsegésével támogatókat nyerhetünk, akik megerősítenek bennünket abban, hogy a szövetség felbontása elkerülhetetlen volt.
Egy idő után mindegy lesz, kinek adtak igazat, mert ők is csak a szakítás kínos részleteire fognak emlékezni.
