Egy fa látható a képen, törzsén esőmosta hirdetés maradványa. A lombkorona nem látszik, de nem is szükséges, hiszen a hirdetőoszlopként használt törzs elmondja a lényeget: nem arra használjuk fáinkat, amire kellene, éppen ezért nem is csodálkozhatunk rajta, ha a madarak nem szívesen raknak fészket az ágak között.

Érdekes változások figyelhetők meg a város madárvilágában. Ha végigsétálunk egy-egy parkon, rigók, cinegék, stiglicek sokaságával találkozhatunk. Látni vadgalambokat is, varjak is vannak szép számmal, de az utóbbi időben eltűntek a verebek.

Különösebben senkinek sem hiányoznak, mivel a veréb az úgynevezett köztes fajok közé tartozik, azaz sem természetvédelmi, sem vadászati jelentősége nincs. Közönséges kis madár, haszna nem számottevő, az általa okozott kárra viszont különösen a mezőgazdák érzékenyek, hiszen nagy pusztítást végezhetnek a verébrajok a gabonaföldeken.

Ennek ellenére a népszerű kínai kirakójáték, a majiang róla kapta a nevét, és több közmondásban, szólásban is szerepel. Mint tudjuk, jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok, a népdalban tizenhárom veréb ugrál a jégen, a kedves magyar film szerint a veréb is madár, viszont nem egyszer indítottak ellene irtó hadjáratot. Példa erre, hogy Iklanberény településen 1931-ben negyvenöt veréb fejének beszolgáltatására kötelezte a szolgabíró a falu lakóit.

A kérdésre, hogy hová tűntek a százhalombattai verebek, nem sikerült kimerítő választ kapnunk. Dr. Brauswetter Viktor állatorvos szerint az urbanizáció egyik következményével állunk szemben: beszűkült a verebek élettere, ezért elhagyták a várost.

Tény, hogy a mondás szerint „amíg lócitrom terem, addig veréb is akad”, tehát akár a lovak számának fogyatkozása is okozhatja a jelenséget. Megnyugtató, hogy az Európai Unióban a háziverebet – minden közönségessége ellenére - a veszélyeztetett fajok közé sorolták, ezért irtásuk vagy ritkításuk csak engedéllyel történhet. Így talán újra megjelennek a battai parkokban, utcákon és tereken is.