Hogy mindenki jól és egészségesen érezze magát

  • SPORT
  • 2007-05-08
  • Írta: P.L.
  • 120 megtekintés
  • img

Százhalombattán három egyesület foglalkozik labdarúgással, illetve vesz részt valamelyik bajnokságban. A legnevesebb a Százhalombattai LK, amely a honi labdarúgás III. vonalában, az NB III. Duna-csoportban játszik. A másik labdarúgócsapat a Szenior SE, amely jól szerepel az öregfiúk bajnokságban, és alakult egy harmadik is, amely Dunafüred Labdarúgó Club (DLC) néven a megyei III. osztályban jeleskedik. Erről beszélgettünk Szűcs Orbán alelnökkel.

- A korábban a Szenior SE-ben játszó játékosok úgy döntöttek 2004 őszén, hogy önálló klubot alakítanak, és a gondolatot tett követte. A megalakult DLC elnöke Adorján Géza lett, és az ötfős elnökségben én is feladatokat kaptam.

- Mikor indultak a bajnokságban?
- A 2005-06-os szezonban indultunk először a Ráckeve-Szigetszentmiklós körzeti bajnokságban, ahol jelenleg is játszunk. Ebben a szezonban tizennégy csapat nevezett, de ketten visszaléptek, így tizenketten játszunk hétről hétre. A DLC jelenleg az ötödik helyen áll, két ponttal lemaradva az első helyezettől – tehát nagyon szoros az élmezőny. Célunk a bajnokság megnyerése vagy a dobogó valamelyik fokának az elérése.

- Miből gazdálkodnak?
- Elsősorban az önkormányzat Sport Alapjából nyert támogatásból, emellett szponzori segítségből és saját erőből tartjuk fenn a klubot.

- Melyek a távolabbi céljaik?
- Sajnos, utánpótláscsapattal nem rendelkezünk, amire feljutás esetén feltétlenül szükségünk lenne. Talán a VUK SE egyik U-13-as csapatát át tudnánk venni, de ez a jövő zenéje. Mivel amatőrök vagyunk, legfőbb célunk a rendszeres sportolás, a baráti, családias kapcsolat kialakítása a játékostársak között, és a hétvégi bajnoki megmérettetés sportszerű körülmények között, hogy mindenki jól és egészségesen érezze magát a DLC-ben.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák