Fél évszázaddal az 1956-os forradalom leverése, és közel két évtizeddel a Kádár-rendszer bukása után egyre kevesebben vannak köztünk azok, akik személyes élményeiken, személyes drámáikon keresztül mesélhetnek nekünk a korról, a vágyakról, a csalódásokról. Az egyik ilyen távoli mesélő Jeli Ferenc, a portréfilmek és ismeretterjesztő filmek rendezőjeként (Apáink arcán, Sóvidék), történelmi filmdrámák forgatókönyvírójaként (Sortűz egy fekete bivalyért, A halálraítélt) és tévéjátékok alkotójaként hozzánk szóló művész; az ember, aki festőként és díszlettervezőként a képalkotás ágán találkozott ugyan a filmmel, ám a hagyományt és a történelmet nemcsak képekben, de érzelmekben, – és ha kellett – nemes indulatokban is ismerte.

Jeli Ferenc utolsó filmje, a Sínjárók az író-rendező legszemélyesebb, legteljesebb, legdrámaibb alkotása, melynek befejezését nem élhette meg, de szelleme és jelleme minden képkockáján jelen van. Az önéletrajzi elemeken nyugvó történetet Jeli régi barátai és alkotótársai, Puszt Tibor filmrendező és Kurucz Sándor operatőr segítségével készítette el, bebizonyítva ezzel, hogy a barátság és a művészi akarat a halált is legyőzheti, és hogy évtizedes együttműködésük nem múlhat el egy végső közös munka nélkül.

A Sínjárók főhőse Ádám (Gáspár Tibor), a börtönviselt festő, aki a rendszerváltozás éveiben egy külvárosi házban él feleségével, Évával (Kubik Anna). Az ötvenes éveiben járó pár egy házban él ugyan, de külön háztartásban: a forradalom utáni események a jelek szerint láthatatlan gátat emeltek az egykori szerelmesek közé, és nem tudni pontosan miért, de kutya-macska kapcsolatban élik mindennapjaikat. Egészen addig, amíg fel nem tűnik Gerda (Parti Nóra), a szép, fiatal és rámenős riporternő, aki a kellő praktikákkal közel kerül Ádámhoz, bele is szeret a festőbe, ám amikor felderül előtte a pár titka, saját boldogságát is hajlandó lenne feláldozni Ádám és Éva szerelméért.

Jeli Ferenc filmje egy szerelmi háromszög története; egy büszke ember vágyainak, szomorúságának, igazának és boldogulásának krónikája; számvetés a múlttal és az áhított jelen hiányával. És mivel Ádám drámája ’56-ból fakad, a Sínjárók jóval több romantikus drámánál: az élő történelem bemutatása, mely nemcsak a kortársak és sorstársak sebeire jelenthet gyógyírt, de az ifjabb generációknak is nélkülözhetetlen lehet a múlt megértéséhez. És hogy miért a cím? Számos egyéb titok mellett a filmből kiderül!

Sínjárók, 2005 * Színes, magyar történelmi filmdráma, 94 perc * Rendező: Jeli Ferenc, Puszt Tibor. Operatőr: Kurucz Sándor. Vágó: Ákos Péter. Szereplők: Gáspár Tibor, Kubik Anna, Parti Nóra, Szarvas József, Hirtling István, Kaszás Gergő, Gyurkovics Tibor. Forgalmazza a Nemzeti Filmszínház Kht. és a Magyar Képek Egyesülete.