Norman Mailer 1948-ban megjelent „Meztelenek és holtak” című könyvét a mai napig sokan a világ legjobb háborús regényének tartják. Ebben az amerikai haditengerészek csendes-óceániai küzdelmein keresztül mutatja be a II. világháborút az ekkor 25 éves Mailer. Az ifjú írót aztán elragadta Amerika sajátos, belső történelme és annak figurái, mint: Lee Harvey Osvald, Marilyn Monroe vagy Muhammad Ali. Az idős mester most elérkezettnek találta – talán az időt, talán a felgyülemlett tudást és ötleteket –, hogy visszakanyarodjon a II. világháborúhoz, s a maga eszközével, egy életrajzi regényben mutassa be azt az embert, „aki az emberiségre szabadította a gonoszt”: Adolf Hitlert. Magyarországon az amerikai premierrel egy időben, Mailer 84. születésnapján jelent meg a könyv. S itt meg kell említeni Kepets Andrást, az Ulpius-Ház igazgatóját, akinek révén a magyar olvasók előbb ismerik meg (Bart István fordításában) a történetet, mint német és osztrák testvéreink, ahol egyelőre nem akadt kiadója a német fordításnak. A történetről magáról pedig had idézzem az irodalmi Nobel-díjas J. M. Coetze műfaj-meghatározását, amely szerint „történelmi horror”. Az elbeszélő maga a „pokolbéli ördög”, aki élvezkedő részletességgel meséli el a leendő diktátor hátborzongató családi vétkektől és fertőtől szennyes ifjúságát. A trilógiának tervezett monográfia első kötete a gyerekkorban igyekszik magyarázatot találni a későbbi személyiség kialakulására. Mailer azonban némiképp leegyszerűsíti a dolgot, amikor azt mondja: a Sátán megszállta Hitlert, hogy nevében a gonoszt képviselje a földön. Mindenesetre ismét egy könyv a polcokon, ami alkalmas arra, hogy izgalmas olvasmányt nyújtson mindazoknak, akik szeretik a horrorisztikus kalandregényeket – vagy, hogy komoly vitákat szítson a valóságot a fikcióval szívesen keverők körében.