Hosszú hétvégi táborozásra Oroszlányba utazott a VUK triatlonosok egy kis csapata februárban. Az összetartás az alapozásban eddig legjobban teljesítő négy sportoló jutalma volt. Az ORTRI, az oroszlányi triatlonosok vendégeként sportolhattak a hétvégén. Európa bajnoktól, világbajnoki helyezettektől, és több országos bajnoktól tanulhattak edzésmódszereket, sport iránti alázatot, kitartást és céltudatosságot. Futottak, kerékpároztak, úsztak, játszottak, fociztak, sőt pingpongbajnoksággal színesítették a közös munkát. Kelemen Viktor szakosztályvezető reméli, hogy a két csapat barátsága kiállja az idő próbáját, és az, az idő is eljön, amikor teljesítményben is egy lapon fogják emlegetni őket.
Másik hír a szakosztállyal kapcsolatban, hogy március 4-én Olimpiai Ötpróba 2008 Peking elnevezéssel országos rendezvénysorozat indul a százhalombattai strandon. A program egyik központi próbahelyszíne városunk lesz, ahol március 4-én, vasárnap aquatlon versennyel indul a nap. Reggel 8-tól várják a jelentkezőket, a nevezési díj két darab Sportszelet. Délután 13 órától gyalogtúra indul a strand parkolójából az érdi Minarethez és vissza. Erre 10 órától lehet nevezni. Az olimpiai ötpróba résztvevői sorsoláson vesznek részt, és a nyolc legszerencsésebb eljut a 2008-as Pekingi olimpiára. Emellett a megszerzett pontok után garantált nyereményeket is kap az ötpróbázó. A részvételhez és a pontgyűjtéshez próbakönyvet kell venni. Érdeklődni Kelemen Viktor megyei szervezőnél (06-30-526-1466) lehet, aki mindenkit szeretettel vár az aquatlonra és a gyalogtúrára.