Az Eötvös Loránd Általános Iskola focicsapata

  • SPORT
  • 2005-02-02
  • 1239 megtekintés

Ezek az ötödik, hatodik osztályos gyerekek már óvodás koruk óta fociznak, tagjai a VUK utánpótlás szakosztályának is.

Szerencséjükre egy iskolába kerültek, így együtt folytathatták a labdarúgást nemcsak az iskolai foglalkozásokon, hanem az egyesületi utánpótláscsapat tagjaként is. Két évvel ezelőtt a területi verseny győzteseként bejutottak az országos döntőbe, továbbá a nemzetközi Danon Kupán diadalmaskodtak. 2004-ben az országos döntőn huszonnégy csapat közül nyolcadikak lettek. Ezt a szép eredményt rengeteg megmérettetésen keresztül érték el, hiszen a döntőbe jutásig megnyerték a városi, a körzeti, a területi és a megyei bajnokságot is. Ez azért is nagyon klassz kis csapat, mert nemcsak a sportban jeleskednek, hanem a tanulásban is, sőt, magatartásuk is példás – mondta Kovács Marietta, az iskola testnevelő tanára, aki a csapat felkészítőjének, Stiller Tibornak az elfoglaltsága miatt vállalkozott a csapat bemutatására.

A kitüntetett fiúk névsora: Szecsődi Adrián, Szecsődi Márk, Vörös Tibor, Lehel Krisztián, Czomba Zénó, Nagy Tamás, Tamcsik Bence, Katona Dániel, Pető Ádám.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák